Hírek

2012.12.21. 07:54

Négy kilométeres karácsonyi láncfüzér készült

Egy több mint négy kilométer hosszú karácsonyi láncfüzér készült Nagykanizsán, ez az új magyar rekord.

mti

Sebestyén István, a magyar rekord hitelesítője elmondta, 2004-ben Budapesten állították fel az eddigi rekordot, 218 méteres hosszúsággal. A mostani nagykanizsai csúcsdöntők jócskán felülmúlták a nyolc évvel ezelőtti eredményt, miután 4330 méter hosszúságú egybefüggő papírfüzért sikerült megalkotni.



A helyi Kulcs Egyesület ötletének megvalósításában fiatalok és idősek százai vettek részt, a nagykanizsai iskolákban, óvodákban, de még a könyvtárban is napokon keresztül készültek a papírkarikák és az azokból alkotott láncok. Csütörtök délután hatalmas dobozokban érkezett meg a forgalom elől lezárt Erzsébet térre a számtalan füzérdarab, ezeket a helyszínen több mint három óra alatt illesztették össze, majd hosszú sorokban egymás mellé kiterítve mérték le a négy kilométert is meghaladó hosszúságot.

A karácsonyi láncreakció elnevezésű akciót a kapcsolat, közösség, szeretet jegyében hirdették meg az egyesület tagjai. A karácsonyváró hangulat megteremtésével egy közösségkovácsoló rendezvényt kívántak életre hívni, így jött létre a Magyarországon mért leghosszabb karácsonyi dísz.

Ezek is érdekelhetik