Hírek

2007.04.16. 16:41

MÁV: Irány a remíz?

Brutális leépítés előtt áll a magyar vasúttársaság, amennyiben megvalósulnak a gazdasági tárca kiszivárgott elképzelései. A tervezetek szerint a vonalak felén megszűnne a közlekedés.

Farkas Károly

[caption id="" align="alignleft" width="250"] Vakvágányon a vasút Fotó: Kallus György
[/caption]Újabb vasútvonalak bezárását fontolgatja a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM). Sajtóértesülések szerint a leépítés 70 vonalat érinthet, közvetve az ország lakosságának mintegy tizedét, azaz egymillió embert vágva el így a kötöttpályás közlekedéstől. A Népszabadság információi szerint a drasztikus lépésre azért kerül sor, mert a MÁV nem tudja finanszírozni a vonalakon a személyszállítást, a mostani menetrend fenntartásához ugyanis 41 milliárd forint hiányzik.

Jelenlegi menetrendje változatlanul hagyásához 131 milliárd forint állami költségtérítésre lenne szüksége 2008-ban a MÁV Start Zrt-nek (az állami vasút július elején magalakuló személyszállító cége). Ebből az összegből a 2006 decemberében 13-14 százalékos menetrendbővítést végrehajtó vasút, ahogy az idén, úgy jövőre is, 1,18 millió vonatot közlekedtethetne. Ennek a támogatásigénye viszont 41 milliárd forinttal lépi túl a vasúti személyszállításra idén rendelkezésre álló, és egyúttal jövőre is változatlan összegben betervezett keretet. A MÁV a személyszállítási közszolgáltatásokra és a pályahasználati költségek fedezésére ugyanis csak 102,9 milliárd forintot kap az államtól, ebből 90 milliárdot fordítanak a személyszállításra.

A GKM sajtóosztályán kérdésünkre elismerték, hogy készítettek tervezeteket a leépítésről, azonban a részletekről nem nyilatkoztak. Mint közölték, a tárca még vizsgálja a lehetőségeit. A MÁV illetékesei sem tudtak érdemi információval szolgálni kérdéseinkre. „A gazdasági tárca dönt arról, hogy jövőre milyen vonalakra mennyi járatot rendel meg a MÁV-tól, így nekünk erről egyelőre még nincsenek információink” – mondta kérdésünkre Horváth Gergely, a társaság sajtóreferense.

Amennyiben megvalósul a radikális járatcsökkentés, úgy akár a kevesebb, mint a felére, 1,18 millióról 514 ezerre csökkenhet a MÁV járatainak száma. Ennek jegyében az összes törzshálózati vonalon törlik a betétjáratokat és kétóránkénti eljutási lehetőséget biztosítanának az utasoknak. Ezek szerint például megszűnik a Dombóvár-Baja vonal, a Budapest-Hegyeshalom vonalon az Intercity és a nemzetközi járatok kivételével teljesen eltűnik a személyforgalom, de az átalakítások legnagyobb vesztesei a keleti és északi megyék.

Nógrádban például az Ipoly menti települések vasúti elérhetősége teljesen megszűnne, Hevesben az Eger városát Ózddal összekötő vonal, Kecskeméten a Budapest-Cegléd-Szeged fővonalon közlekedő vonatok kivételével minden más mellékvonali közlekedést is felszámolnák. Több vonalat Békés megyében is teljesen megszűntetnének, mint például az Orosházát Battonyával összekötőt, míg a Szeged-Békéscsaba vonalon kétóránként követnék egymást a szerelvények.

A helyközi személyszállítás racionalizálásának tavaly nyári bejelentésekor a gazdasági tárca még csak 28 vasúti mellékvonal 942 kilométerén számolt a vonatok leállításával. A most napvilágra került tervezet azonban már 3300 kilométeren szüntetné meg a vasúti közlekedést, ezzel 650 ezer embert teljesen elvágva a kötöttpályás közlekedéstől, míg csaknem egymillió embert hátrányosan érintene az átalakítás.

Ezek is érdekelhetik