2024.06.10. 14:16
Nem jutott döntőbe az Eb-n Bogdán Annabella
Csoportjában 12. lett és ezzel nem jutott be a gerelyhajítás 12-es döntőjébe Bogdán Annabella, a Rómában zajló szabadtéri atlétikai Európa-bajnokságon. A Kopp Békéscsabai Atlétikai Club versenyzője összesítésben a 23. helyen végzett.
Bogdán Annabella három egyforma dobás az Eb-n
A 32 éves szedresi születésű Bogdán Annabella élete első felnőtt Európa-bajnokságán indult, méghozzá kifejezetten jó előjelekkel, hiszen a 61,09 méteres egyéni rekorddal rendelkező versenyző idén már kétszer is dobott 57 méter fölött, sőt, egy ízben 58 méter fölé is jutott, ami döntőt is érhetett volna Rómában.
Bogdán Annabella a B csoportban szerepelt, az első sorozatban 51,69 méternél esett le a gerely, majd a másodikban már sikerült javítania, 52,90 méterre és ezzel már a 10. helyen állt a 15 fős csoportban, összesítésben pedig a 21. helyen, a kedd éjszakai döntőbe tizenketten kvalifikálhatták magukat. A harmadik dobása (52,06 m) elmaradt a másodiktól és az 58,82-es idei legjobbjától, így a második csoport tizenkettedik helyén végzett és – Diósi-Moravcsik Angélával egyetemben – nem jutott döntőbe.
– Vegyesek az érzéseim, örültem, hogy kijutottam az Európa-bajnokságra, ugyanakkor az eredményekkel nem vagyok túlságosan elégedett – nyilatkozta az M4 Sportnak Bogdán Annabella, aki hozzátette, a bemelegítésnél egy rossz mozdulat miatt meghúzta a hátát, ezért nem sikerült a megfelelő pozíciót felvennie dobás közben. – Szerettem volna nagyobbat dobni, és akár döntő közelébe kerülni, de ez most így alakult. Az összes kísérletemben több volt. A nekifutás ritmusa tetszett, jól éreztem magamat, de azt sajnálom, hogy a hátam miatt végén nem tudtam belekerülni azokba a helyzetekbe, amik segíteni tudtak volna, hogy még messzebb repüljön a gerely.
Az Eb-n Halász Bence szerezte a magyar csapat első érmét, aki vasárnap második lett kalapácsvetésben. A szombathelyiek kétszeres világbajnoki bronzérmese a döntő negyedik sorozatában 80,49 méteres dobásával az élre állt és egészen az utolsó kísérletekig első volt. Akkor azonban a címvédő, olimpiai bajnok Wojciech Nowicki 80,95 métert dobott, Halász pedig hatodikra nem tudott javítani, így a két évvel ezelőtti Eb-hez hasonlóan a lengyel mögött a második helyen zárt.
A sprinter Molnár Attila bejutott a döntőbe 400 méteren. Az FTC világbajnoki elődöntős sprintere kiemeltként érkezett az Eb-re, így a szombati előfutamot kihagyta és vasárnap mutatkozott be a viadalon. A kiírás szerint a három futamból az első két-két helyezett, illetve a további két legjobb idő birtokosa jutott a hétfői döntőbe. Futamában szezoncsúcsán 41 századot javítva, 45,04 másodperccel a harmadik helyen zárt és mivel a következő két futamban már senki nem került elé.
Takács Boglárka futamában 11,16 másodperccel a harmadik lett és idejével mindössze három századdal lemaradt a döntőről 100 méteren vasárnap este.