Aikidó

2024.06.03. 13:00

Aikidós szeminárium a 30 éves jubileumon

A békéscsabai székhelyű Viharsarok BUDO SE idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. A Berek József aikido mester vezette közösség úgy döntött, hogy ezt az évet a jubileumnak szenteli és már a második alkalommal hívott meg egy barátot, egyben egy neves mestert Dóczi Sándort, edzés tartására.

Gajdács Pál

Az aikidós szeminárium résztvevői

Fotó: Fotó: BMHSZ

Az ünnepi szemináriumon zömében a Kobayashi Dojok Egyesületéhez tartozó klubok tagjai vettek részt. Már megszokott, hogy ismét sikert aratott a kurzus, amelyen Dóczi Sándor V. DAN, a váci Seiwakan Dojo, Berek József IV. DAN, a vendéglátó Viharsarok Aikido Dojo és Uhrin Béla III. DAN, a gyulai Aki Shiro Dojo vezetője oktatott. Mint elmondták, mindannyian barátok elsősorban, régóta ismerik egymást. A Viharsarok BUDO SE története 1994-től íródik, a jubileum célja az volt, hogy barátokkal ünnepeljenek. 2000 óta ismerik Dóczi Sándor mesterrel egymást, a gyulai aikidosokkal is mindig jó volt a viszony.
Uhrin Béla mester kiemelte, hogy a harminc év alatt számos tanítvány ismerte meg az aikidot. Felnőttek olyan tanítványok is, akik magas fokozatúak és segítik az edzésmunkát mind Békéscsabán, mind Gyulán.
Berek József mester szerint egy ilyen szemináriumot könnyebb összehozni, a nyári, több napos edzőtáborok jóval nagyobb szervező munkát igényelnek. Persze, itt is volt étkeztetés, ajándék osztás, amit mindenki örömmel fogadott, vagyis igazi ünnepi hangulat alakult ki.
A vendég, Dóczi Sándor mester elmondta, hogy 1992-ben alapította meg a váci klubot, de már 1987-től aikidózott, amit még Szombathelyen kezdte el. Aztán Vácra került, rövid budapesti kitérő után az akkor alakuló Kobayashi dojok csoportjába került klubjával. A Viharsarok BUDO SE-vel és Berek mesterrel akkor ismerkedett meg, amikor ők is ehhez a csoporthoz csatlakoztak. Ráadásul kiderült, hogy az „ősök” gyulaiak, illetve békéscsabaiak, így még szorosabb lett a kapcsolat. Amikor meghívják ide tábort tartani, úgy véli, kicsit haza is jön. Most is szívesen fogadta a felkérést, ami régi barátságon alapuló kapcsolat az itteni egyesületekkel.
Uhrin Béla kiemelte, hogy 2011 óta rendszeresen hívják meg Dóczi Sándor mestert, s elképzelhető, hogy a következő jubileumot Gyulán tartják majd meg. BMH

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában