Sakk

2024.05.26. 18:13

Jójárt Zsolt és Islambek Bajsinov győzött Gyulán

A szegedi Jójárt Zsolt, valamint a kirgiz Islambek Bajsinov sikerével zárult vasárnap, a gyulai Hőforrás Hotel és Üdülőszövetkezet konferenciatermében rendezett 3. Csomós János emlékverseny. Az eseménnyel a Gyulai SE sakkcsapatának 2019 augusztusában 68 éves korában elhunyt egykori emblematikus játékos munkássága előtt tisztelegnek a helyiek.

Verasztó Lajos

A legeredményesebb versenyző az orosházi Kakuk Sándor lett. Fotó: Kiss Zoltán

Az ötnapos, hét fordulós viadalon az A csoportban három nemzet, 27 sakkozója ült asztalhoz, köztük két FIDE-mester (FM).  A B-csoportban négy nemzet 48 sakkozója mérte össze tudását, köztük több tizenéves tehetséges fiatal. 

Az A csoportban a hetedik fordulóban Jójárt Zsolt (Maróczy SE) remizett a rangadón a dunaharaszti Szöllősi László FIDE-mesterrel, így fél pontos előnnyel megnyerte a viadalt. Az aradi Samu Sorin-Mihai sötéttel nyert Ébert Zoltán (Pitypalattyvölgyi Sakk SZSE) ellen, és ezzel feljött a második helyre. Legjobb vármegyei sakkozóként az orosházi Kakuk Sándor végzett, aki 4,5 ponttal a hetedik helyen zárt. A legjobb gyulai sakkozó a 4 pontos Tamás Kornél lett, aki ezzel a 10. helyet szerezte meg.        

Érdekesebb eredmények. 7. forduló: Ébert Zoltán (Pitypalattyvölgyi Sakk SZSE)–Samu Sorin-Mihai (Arad) 0:1, Sallai Kálmán (Törökbálint)–Kakuk Sándor (Orosházi SE) 0:1, Tamás Kornél (Gyula)–Nagy Gábor dr. (Békés) 1:0, Hangay Olivér (Kőbánya SC)–Szekeres Tibor (Pestszentlőrinc) 1:0, Restás Péter (FM, Makó)–Ghita Vlad-Bogdan (román) 1:0. Döntetlenek. Szöllősi László (FM, Dunaharaszti)–Jójárt Zsolt Maróczy SE), Kunos Zoltán (Orosházi SE)–Bíró István (Orosházi SE). 

Az élcsoport végeredménye: 1. Jójárt Zsolt 6 pont, 2. Samu Sorin-Mihai 5,5, 3. Hangay Olivér 5, 4. Éberth Zoltán 4,5. 5. Szöllősi László 4,5, 6. Restás Péter 4,5, 7. Kakuk Sándor 4,5, 8. Szekeres Tibor 4. 

A B-csoportban a hetedik forduló vármegyei rangadóján a rutinos békési Balog Imre legyőzte a 12 éves orosházi Czombos Olivért, aki így leszorult a dobogóról, de így is jelentősen növelte az értékszámát, a békési sakkozó pedig megszerezte a harmadik helyet. A kirgiz Bajsinov Islambek megosztozott a ponton Zoltán Andrással (Honvéd Auróra SE). A 14 éves gyulai Godó Csongor értékes döntetlennel zárt Geröly József (Ezüst Huszár SE) ellen, és a megszerzett 4 pontjával a 11. helyen végzett, és ő is jelentősen növelni tudta az értékszámát. 

Érdekesebb eredmények. 7. forduló: Balog Imre (Békés)–Czombos Olivér (Orosháza) 1:0, Hajdú István (Szentes)–Koronczai Csongor (Csepel) 1:0. Döntetlenek. Zoltán András (Honvéd Auróra SE)–Bajsinov Islambek (kirgiz), Botos József (Dunaharaszti )–Daróczy Sándor (Debrecen), Geröly József (Ezüst Huszár SE)–Godó Csongor (Gyula). 

Az élcsoport végeredménye: 1. Bajsinov Islambek 6 pont, 2. Zoltán András 5,5, 3. Balog Imre 5,5, 4. Hajdú István 5, 5. Nagy Lajos (Atomerőmű SE) 5, 6. Czombos Olivér 4,5, 7. Botos József 4,5, 8. Korim Zsolt (Tatabánya) 4,5.

Verasztó Lajos


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában