2024.05.07. 13:55
Bondár Annának nem jutott főtáblás hely
Bondár Anna kikapott a selejtező második fordulójában, így nem jutott főtáblára a római salakpályás tenisztornán.
A női világranglistán legjobb magyarként 95. játékos – aki a 16. kiemelt volt a kvalifikációban – kedden a negyedikként rangsorolt amerikai Bernarda Perával (77.) csapott össze. A zárai (Zadar) születésű ellenfél 2022-ben megnyerte a Budapest Grand Prix-t a Római parton, az elődöntőben éppen Bondárt legyőzve.
![](https://cdn.beol.hu/2024/05/9dPWV4L_F4JXOuxfSGmp9NGyVKv5-ys_KGlJXqArUf8/fit/880/586/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzExOWRkZjg0NDc2ZDQxYWI5MGVjYzlmMTA4OTgyYmU3.jpg)
Második találkozójukon a Hajdúszoboszló SE sportolója a nyitószettben háromszor is elvette Pera adogatását, miközben a sajátját csak egyszer veszítette el, így 41 perc elteltével játszmaelőnybe került. A folytatásban már a rivális akarata érvényesült, aki nagy küzdelemben egyenlített, majd kétszer brékelte Bondárt, aki innen már nem tudott fordítani. A meccs 2 óra 21 percig tartott.
Eredmény, selejtező, 2. forduló:
Bernarda Pera (amerikai, 4.)–Bondár Anna (16.) 3:6, 6:4, 6:2