2024.04.22. 14:54
Győztes csabai rajt a rájátszásban
Nehéz első mérkőzés előtt állt a Békéscsabai RSE NB I.-es fiókcsapata a rájátszásban, ahol az 5–8. helyért a Budaörssel vette fel a harcot a csapat.
Nagy Attila együttese az első mérkőzés előtti időszakban nem tudott közösen készülni, hiszen a klub a két korosztályos válogatott edzőtáborába és az Eb-selejtezőkre utazó csapatba hat főt delegált, és az itthon maradó fél csapat elég nehezen tudott dolgozni. Ettől függetlenül két szetten át domináns és jó játékkal rukkoltak elő a viharsarkiak, akik a harmadik szettben látott visszaesés után a negyedikben a küzdeni tudásukat is bemutatták, és a három meccslabdát is hárító vendégek feltámadását megakadályozva végül sikerrel kezdték meg a rájátszást.
![csapatjáték, röplabda, rájátszás](https://cdn.beol.hu/2024/04/zGkyng8EmFp_A7rgNBFV5KUleWKy52rmQTOlUUD89fY/fit/1200/675/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M2M2Y5NWRmZmRjOTQ3N2RhZWE3ZDFjNGUzOGIzNjY4.jpg)
Nagy Attila: – Az elmúlt három hétben a válogatott programok miatt most tudott a csapat három edzésen közösen dolgozni, és ma is volt hiányzónk, így nagyon örülök a győzelemnek!
Békéscsabai RSE–Budaörsi DSE-Emericus SE 3:1 (22, 18, -15, 23)
NB I.-es rájátszás az 5-8. helyért, 1. mérkőzés. Békéscsaba, 44 néző. V.: Bibók, Nagy L. BRSE: Gajdács 21, Mészáros 3, Fekete G. 10, Gergácz 7, Mikus 5, Szatmári 4. Csere: Nánási, Erdei (liberók), Eged, Fekete R., László, Matuska 4. Vezetőedző: Nagy Attila.