Még a rutinos Molcsányi Rita sem élt még át ilyen szezont

Bodnár Dorottya már a 4. találkozó előtt is a határtalan győzni akarást látta a többieken, és ugyanezt tapasztalta az ötödik előtt az öltözőben, úgyhogy szerinte ez nem is történhetett volna másképp:

– Egész nap az volt bennem, hogy nem lehet más az eredmény, csak az, hogy győzünk. Nem érdekel, hogy rossz, vagy szép játékkal, de nyernünk kell. Persze voltak hullámvölgyek a meccsen, de ez egy ilyen szezon volt, szeretjük az izgalmakat és másokat is szeretünk ilyen helyzetbe hozni – nevetett a kiváló center, aki nagyon boldog volt amiatt, hogy a végén tudtak egyet „klikkelni”, és onnantól már csak az számított nekik, hogy ezt egymásért meg kell csinálniuk.

Kertész Petra a legelső szett kivételével végigjátszotta a teljes sorozatot, remek játékot nyújtva élt a lehetőséggel, ami Molcsányi Rita sajnálatos sérülése miatt adódott.

– Az első meccs első szettjében Ritának volt egy nagy esése, és az alapból is rossz hátára rásérült. Ott már tudtam, hogy én fogok játszani végig, aminek persze egyrészt örültem, másrészt nyilván rossz érzés volt, hogy ilyen körülmények miatt. Úgy fogtam fel, hogy ez egy lehetőség, amivel élni fogok, onnantól pedig végig élveztem a játékot – mesélte a válogatott liberó, és azt is hozzátette, hogy ez a bronz szinte bearanyozza a szezont, annyira jó érzés az elképesztő hullámvasút után az eredményes szezonzárás.

Molcsányi Rita csapatkapitányként az utolsó csatát csaknem teljes egészében ki kellett hagynia a már említett sérülés miatt. Egy sportoló számára talán nincs is rosszabb, mint tehetetlenül nézni a társakat a pályán, de a kapitány így is igyekezett minden segítséget megadni nekik.

– Az öltözőben nagyon sokat beszélgettünk, tudjuk, hogy mennyi fent és lent van, és vagy nagyon jól játszunk, vagy nagyon rosszul. Amikor kiderült, hogy már nem fogok tudni pályára lépni, akkor abba próbáltam a lehető legtöbb energiát beletenni, hogy miként tudunk minél tovább fent maradni. Nagyon rossz érzés volt, hogy nem játszhatok, kívülről egyébként mindig jobban izgulok, mert ott nem rajtam múlik, hogy mi lesz, nem tudom befolyásolni az eredményt. Az időkérések után mindig igyekeztem egy-két csapattársamat segíteni néhány szóval, vagy átadni azt, amit kívülről láttam, hátha ezekből is összejön egy-két pont a szetteken belül.

A rutinos játékos háta mögött már megannyi szezon van, de nem kérdés, hogy ez volt a leghullámzóbb. Kapitányként jó volt megélni, mennyire egységes maradt a csapat, senkivel sem kellett elbeszélgetni, hogy hogy viselkedik vagy milyen a hozzáállása.

– Több tapasztalt játékossal is beszéltem arról, hogy ők sem éltek még át ilyet. Egyszerűen nem volt köztes állapot, vagy nagyon jók voltunk, vagy nagyon rosszak. A Linz elleni meccs után már meg voltunk győződve arról, hogy valami rontás vagy átok ül rajtunk, és akkor még ott voltak a sérülések is, amik közül több is borzalmasan nézett ki. Szóval nem csak a mentális dolgokról volt szó, mindenki küzdött valami sérüléssel és én sem voltam kivétel. Játszottam már végig szezont térd- meg vállműtét után, de ilyen még nem volt, már a gyógytornától is fájt a derekam, előfordult olyan is, hogy hajnali háromkor felkeltem, hogy hengerezzek, mert nem tudtam aludni a fájdalomtól.

Molcsányi úgy látja, hogy a magyar bajnokság egyre erősebb, apróságok döntenek a csapatok között. Nem lehet azt mondani, hogy a Kaposvár nem érdemelte meg a döntőt, egy kivételével mindegyik meccsen legyőztek minket, el kell ismerni, hogy jobbak voltak.

– Az nem kérdés, hogy az összes mérkőzésen megtettünk mindent, amit tudtunk, szó sem volt arról, hogy lebecsültük volna őket. A Vasas meccset sem vesztett idén, a MÁV Előrével pedig szinte végig egálban voltunk és ezt az is bizonyítja, hogy öt meccsen dőlt el a párharc. Ezt viszont mi bírtuk jobban, és mutatja a csapat erősségét és hozzáállását, hogy hátrányba kerültünk, de nem úgy mentünk oda, hogy akkor most vége lesz a szezonnak, hanem úgy, hogy bármi lesz, küzdünk és nyerni akarunk.