Labdarúgás

2024.03.15. 13:42

Matinéra utazik az Előre

Az NB III.-as labdarúgó-bajnokság második harmada zárul vasárnap. A 20. forduló műsora keretében a Dél-keleti csoport két viharsarki élcsapata idegenben lép pályára, míg a bennmaradásért küzdő Füzesgyarmat hazai környezetben folytatja szereplését.

Bakulya Mihály

Bízunk benne, hogy vasárnap is kijut majd a csabai gólörömből. Fotó: Kiss Zoltán

Elsőként a sorban a tabella élén hét pontnyi előnnyel rendelkező Békéscsaba 1912 Előre együttese tudja le a heti penzumot, amely matinéra utazik Kecskemétre, az élvonalban érdekelt KTE második számú alakulatához. A két fél között a tabellán meglévő távolság miatt egyértelműen a viharsarki lila-fehérek a találkozó esélyesei, kapjanak is bármilyen segítséget az élvonalból a házigazdák.

Bízunk benne, hogy vasárnap is kijut majd a csabai gólörömből. Fotó: Kiss Zoltán


Csató Sándor, az Előre vezetőedzője: – Biztató az, amit az első két tavaszi mérkőzésen visszakaptunk a csapattól. Adott a játék, a helyzetek kialakítása sem jelent gondot, ráadásul a padról beszálló játékosaink is bizonyították, hogy bátran lehet rájuk számítani. Ebben a mederben kell tovább haladnunk a céljaink megvalósítása felé. A kecskeméti fiatalok iskolázott, szervezett focit játszanak, erről az őszi egymás elleni mérkőzésen is meggyőződhettünk, ugyanakkor a tapasztalatlanságuk miatt még nem elég hatékonyak. Arra számítunk, hogy kapnak segítséget az első csapatukból, ahogyan az első két mérkőzésen is történt. Ennek ellenére igyekszünk majd rájuk erőltetni az akaratunkat és persze begyűjteni a három pontot, hogy teljes biztossággal tarthassuk pozíciónkat. A keretünk bővült, hiszen újra számíthatunk a sárga lapos eltiltását letöltő Hodonickira, illetve Vólentre.
A Cegléd elleni kötelező hazai sikerével immár nyolc pontnyi előnnyel rendelkezik a negyedik helyezett Hódmezővásárhellyel szemben a körösladányi csapat. A sárréti kék-fehéreknek a mezőny második feléhez tartozó Pénzügyőr otthonában lesz jelenésük, ahol azért is lenne szükségük a győzelem megszerzésére, hogy biztosan tarthassák a lépést, vagy a szomszédvár sikerére alapozva, akár faraghassanak is az ESMTK-val szembeni hátrányukból.
Ekker Attila, a Körösladány MSK vezetőedzője: – Csalódáskeltő első félidőt produkáltunk a Cegléd ellen, sokkal nagyobb kockázatvállalást vártam előzetesen a csapattól, amit csak szünet után tudtunk kivinni a pályára. Ellenfelünk nagyon kulturáltan focizott, alaposan megnehezítette a dolgunkat, a reményeink szerint ugyanezt megteszi majd a riválisainkkal szemben is. Mi folyamatosan győzelmi kényszer alatt játszunk, de el kell hogy bírjuk a terhet, és minél közelebb kerülünk a célunkhoz, annál tapasztaltabbak leszünk ezen a téren is. Vasárnap fizikális mérkőzést várok, hiszen jó felépítésű játékosok alkotják az ellenfelünket, akik bátran felvállalják a párharcokat. Próbáljuk megtalálni ennek az ellenszerét és eredményesen zárni a hétvégét. Sérültünk, eltiltottunk nincs, teljes kerettel várjuk az újabb erőpróbát.
A tavaszi két mérkőzésen még pont nélkül álló füzesgyarmatiak nem csak azért vannak nehéz helyzetben, mert kieső pozíciót foglalnak el, de a hétvégi vendégük sem teszi irigylésre méltóvá a dolgukat. A látogató ugyanis a második helyen tanyázó ESMTK gárdája lesz, amelyet eddig csupán a Martfű és a Vasas II. tudott legyőzni az őszi idény során. Az erzsébetiek idei teljesítménye alapján nyilván nekik sem volt sok esélyük, mégis összejött a bravúr, az FSK részéről azonban már egy pontszerzés is abba a kategóriába tartozna.
Szabados Tamás, a Füzesgyarmat vezetőedzője: – Az első tavaszi mérkőzésünk a lehető legrosszabb forgatókönyv szerint alakult a fiatal csapatunk számára, az elmúlt héten már valamivel jobban néztünk ki, de még mindig előfordultak fegyelmezetlenségek. Lassan, de biztosan építkezünk, az idő viszont sürget minket az eredménykényszer miatt. Jelen helyzetünkben nem is feltétlenül a szakmai rész a legfontosabb, hiszen azon a területen megfelelünk a keretünk állapotának, inkább a mentális menedzselés. Ezen próbálunk segíteni a héten a fiúknak, bízunk benne, hogy lesz foganatja, ami pontok tekintetében is megmutatkozik majd. Reálisnak kell lennünk, ennek ellenére nem feltartott kezekkel megyünk a stílusra hozzánk hasonlító, képzett játékosokkal rendelkező fővárosi együttessel szemben. Hadnagy és Pinte közel áll a visszatéréshez, Dlehány viszont betegséggel bajlódott a héten.
Következik. 20. forduló. Március 17., vasárnap, 11.00: Kecskeméti TE II.–Békéscsaba 1912 Előre, Bp. Honvéd II.–FC Dabas. 14.00: Füzesgyarmati SK–Erzsébeti SMTK, Pénzügyőr SE–Körösladány MSK, Monori SE–Szeged-Csanád Grosics Akadémia II., Martfűi LSE–BKV Előre, Ceglédi VSE–Vasas FC II., Hódmezővásárhelyi FC–Szolnoki MÁV FC.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában