Röplabda

2024.02.09. 20:16

Előnyben a Békéscsaba, remek játékkal győztek Nyíregyházán

Ahogyan a decemberi Extraliga-mérkőzésen, úgy a pénteki Magyar Kupa-elődöntőt is 3:1-re a Swietelsky-Békéscsaba nyerte a Fatum-Nyíregyháza otthonában, így kedvező helyzetből várhatja a szerdai visszavágót.

Gajdács Pál

A csabai lányok jöhettek le győztesen a pályáról.

Fotó: Gazdag Mihály

Csabai pontokkal kezdődött a mérkőzés, a hazaiak két nyitást is elrontottak és csak 1:5 után kezdtek ébredezni. A brazil Da Mata Galvao ászával és a sérült Lászlop Alexandrát helyettesítő Földi Boglárka blokkjával fel is zárkózott az együttesük. Aztán egy 5:0-s nagy sorozattal ismét ellépett a Békéscsaba, a hazaiak lengyel trénere pedig időt kért. A játszma felénél is a vendégcsapat állt jobban, Margarita Stepanenko és Dominika Strumilo termelte a pontokat. A csabaiak kevesebbet hibáztak és sikerült növelniük a különbséget. A kék-fehérek már csak három pontra jártak a szett megnyerésétől, amikor a hazaiak edzője ismét magához kérte játékosait. Mintha kissé könnyelművé vált volna a Csaba, 17:22-nél már Tóth Gábornak kellett időt kérnie. Miroszlava Paszkova-Kaneva nyugtatta meg csapatát, pontjával jutott szettlabdához a Csaba, majd Stepanenko be is fejezte a játékot.

Jól nyitott a BRSE a második szett elején is, ennek is köszönhette a 3:0-s vezetést. A csabaiakat továbbra is Margarita Stepanenko húzta előre, aki már a 10. pontjánál tartott. Nagyon hatékonyan működött a csabai blokkmunka, egymás után három pont is sáncolás után született. Stepanenko továbbra is tarthatatlannak bizonyult, Dominika Strumilo pedig leheletfinom, jól helyezett ütésekkel kergette őrületbe a nyírségieket, 14:9-es csabai vezetésnél időt kért Adrian Chylinski. Próbált visszakapaszkodni a Fatum, de a csabaiak nem engedték magukhoz sokkal közelebb Kocicsékat. Szenzációs labdamenetet zárt le Strumilo, játszmalabdához is juttatva együttesét. A hat szettlabdából a remeklő Miroszlava Paszkova-Kaneva már az elsőt kihasználta.

Menteni próbálta a mérkőzést a Nyíregyháza, s ezért a szerb Nina Kocics tette a legtöbbet, aki a 3. szett elején már a 19. pontját szerezte. 7:4-es hazai vezetésnél Tóth Gábor időt kért. 12:8-as hazai vezetésnél a csabai feladó, Cansu Aydinogullari megsérült, nem úgy tűnt, hogy folytatni tudja a játékot. Ez még inkább megfogta a vendégeket, a szabolcsiak pedig elhúztak. A Csaba azonban felébredt a sokkból, a végjátékhoz közeledve fokozatosan felzárkózott, majd 21-nél ki is egyenlített. Az utolsó labdamenetek ugyanakkor a hazaiaknak sikerült jobban és végül Carabali de la Cruz Valerin pontot tett a végére.

A Békéscsaba pontjai vezette be a 4. felvonást, vezetett is három ponttal, mint ahogy később is, de a Kocics vezérelte Fatum mindannyiszor visszajött egy egységnyire. A szerbbel nem tudott mit kezdeni a Csaba, de Paszkova pontjaival így is el tudott lépni. A folytatás aztán izgalmasan alakult, 18:16-os csabai vezetésnél, majd 19:19-nél Tóth Gábornak kellett időt kérni. Kocics hibája után három meccslabdához jutott a BRSE, kettőt elpuskázott, Paszkova-Kaneva pontot érő labdája azonban véget vetett a találkozónak.

A Csaba előnnyel várja a szerdai visszavágót és akár két szett is elég lehet a fináléhoz.

A Swietelsky-Békéscsaba nyert a pénteki játéknapon Forrás: Facebook

Adrian Chylinski: – Nagy nehézséget okoz, hogy Lászlop Alexandrát talán a teljes szezonra elvesztettük és két egészséges centerünk maradt. Eleinte mintha nem is hittünk volna abban, hogy ma nyerhetünk, aztán a második szett után változtattunk egy kicsit és elkezdtük a saját játékunkat játszani. Nem adtuk fel és nem is fogjuk, van még egy visszavágó, de ott már az első perctől kezdve hinnünk és harcolnunk kell. 

Tóth Gábor: – Nagy szívvel akartuk ezt a győzelmet. Nem jött jól, hogy a kezdőirányítónk megsérült, de Kotormán Réka remekül helyettesítette Cansut. Számítottunk arra, hogy jönnie kell és „meg kell mentenie a hazát”, ő ezt megtette és jó minőségben röplabdázott, amivel hozzájárult ahhoz, hogy győztünk. Ez egy kupapárharc a sajátos lélektanával, és nulla kettő után sem lehetett befejezettnek tekinteni a mérkőzést, hiszen a Nyíregyháza az előző hétvégén innen nyert a MÁV Előre ellen. 

Fatum-Nyíregyháza–Swietelsky-Békéscsaba 1:3 (–17, –18, 22, –23)

Magyar Kupa női mérkőzés. Elődöntő, 1. mérkőzés. Nyíregyháza, 600 néző. V.: Adler, Szabó P. Nyíregyháza: Kocics 36, Szabó L. 6, Carabali 7, Galvao 4, Jeremics 8, Földi 5. Csere: Tóth F., Farkas G. (liberók), Tóth D., Antivero. Vezetőedző: Adrian Chylinski. 

Békéscsaba: Paszkova-Kaneva 17, Pintér A. 7, Stepanenko 22, Strumilo 20, Bodnár 11, Aydinogullari 3. Csere: Molcsányi (liberó), Glemboczki, Kotormán. Vezetőedző: Tóth Gábor.

Az eredmény alakulása. 1. szett: 1:5, 6:7, 7:13, 10:17, 14:22, 17:22. 2. szett: 1:4, 5:9, 9:11, 9:15, 12:15, 15:21. 3. szett: 6:3, 8:7, 14:8, 20:19, 24:22. 4. szett: 1:4, 5:6, 7:11, 12:16, 19:19, 21:23.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában