Röplabda

2024.02.08. 11:24

A fináléért a kupában

A végjáték felé közelednek a csapatok a női röplabda Magyar Kupában. Az elődöntőben pénteken a Swietelsky-Békéscsaba a Fatum-Nyíregyháza, vasárnap a trófea őrzőjeként a Vasas Óbuda a Kaposvári NRC otthonában kezd.

Gajdács Pál

Nyíregyházán kezd a Békéscsaba az elődöntőben

Forrás: Kelet-Magyarország

Fotó: Sipeki Péter

 

Egy évvel ezelőtt ugyanez a négyes játszott a fináléért a Magyar Kupában, csak akkor a Békéscsaba a Kaposvárral, a Vasas a Nyíregyházával meccselt. A végeredményt ismerjük: a döntőt ugyanaz a két csapat vívta, mint az Extraligában, a Békéscsaba és a Vasas Óbuda. Az idei kiírás két fő esélyese ezúttal is ez a két csapat, bár tegyük hozzá, a csabaiak idei hullámzó teljesítménye miatt a helyzet korántsem olyan egyértelmű.

A viharsarki csapat története során eddig kétszer, 2016-ban és egy évre rá nyerte meg a Magyar Kupát (mindkétszer a Vasast verte), a kilencszeres kupagyőztes szabolcsiak pedig legutóbb 2021-ben, éppen a Békéscsaba ellen, akik a 2018-as és 2019-es fináléban is diadalmaskodni tudtak a Békés vármegyeiek ellen. Van tehát törleszteni valója a Békéscsabának. 

Idén kétszer néztek farkasszemet egymással a csapatok, akik egymás otthonában győztek az Extraligában. A párharc végeredménye nehezen kiszámítható, ami azt jelenti, hogy a szurkolók a két nagy rivális közötti hagyományosan nagy csatára számíthatnak. 

A nyíregyháziak a székesfehérvári MÁV Előre ellen játszották legutóbbi párharcukat az Extraliga alapszakaszának záró fordulójában és 0:2-ről sikerült fordítaniuk.

– Ahogyan a MÁV Előre elleni mérkőzés végén teljesítettünk, arra lesz szükség pénteken a Békéscsaba elleni Magyar Kupa elődöntőben is – mondta a mérkőzés után Adrian Chylinski, a Fatum-Nyíregyháza vezetőedzője.

A mérkőzésen súlyos lábsérülést szenvedett Lászlop Alexandra, a szabolcsi csapat egyik magyar kulcsjátékosa, akit hosszabb időre nélkülözni kénytelen a csapata. A centert Földi Boglárka helyettesítheti.

A pénteken a nyíregyházi Continental Arénában 18 órakor kezdődő összecsapást Adler László és Szabó Péter vezeti.

A visszavágót február 14-én, szerdán rendezik Békéscsabán.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában