Röplabda Magyar Kupa

2023.12.10. 19:57

Ötszettes csata végén csabai vereség

Ötszettes, fordulatokban bővelkedő mérkőzésen veszített a Swietelsky-Békéscsaba női röplabdacsapata a Szent Benedek Röplabda Akadémia ellen a Magyar Kupa negyeddöntő első vasárnapi összecsapásán, így hátrányból várja a januári visszavágót.

Gajdács Pál

Taktikai megbeszélés

Forrás: BRSE

Nem mondható el, hogy ne lett volna változatos a mérkőzés első játszmája, az elején a Szent Benedek, majd a BRSE vezetett, ismét a füredi csapat, majd újra a Csaba. A hajrának aztán Szerényiék futottak neki kedvezőbb helyzetből, de úgy tűnt, hogy 19:19-nél Bodnár Dorottya blokkja fordulópontot jelent, a hazaiak azonban még egyszer fordítottak és két ponttal el is léptek (22:20). A csabaiak azután összehoztak egy 3:0-s minisorozatot és Dominika Strumilo szép ütésével meg is nyerték a játszmát.

A második játszma legeleje is hozta az addig látott, kiélezett küzdelmet, és bár egy jó periódusnak köszönhetően közé tett a Csaba hármat, ám az újabb, főként védekezésbeli pontatlanságok révén egyenlítettek a hazaiak, akik hárompontos vezetésre tettek szert. Mínusz ötnél Tóth Gábor már a második idejét kérte ki, viszont ezzel sem sikerült megállítani a fürediek rohamát, a differencia egyre csak nőtt, és már nem is volt kérdés, hogy melyik gárda hozza ezt a felvonást.

Próbált küzdeni a Békéscsaba, de a Magyar Kupában teljesen másik arcát mutató Füred elkezdte a másolni a második szettet, erőteljesebb röplabdájuk biztos vezetést eredményezett. Elhúztak kilenc ponttal és a Csabának komolyabb esélye nem is maradt arra, hogy beérje vendéglátóját.

Az első 10 labdameneten megosztoztak a csapatok a 4. szettben, az első kétpontos vezetésnek pedig a Balatonfüred örülhetett egy véleményes játékvezetői ítélet után. Glemboczki Zóra támadásaival férkőzött közelebb a BRSE, Pintér Andrea ütésével pedig már vezett is 9:8-ra. A hazaiak trénere 10:13-nál és 12:16-nál is időt kért, de egyebek mellett a jó védekezés és Cansu Aydinogullari ászával elvitte a játszmát a viharsarki társulat.

A rövidítésben fej-fej mellett haladtak a csapatok. A Csaba járt előrébb, egészen 3:3-ig, amikor fordított a Balatonfüred. 6:4-nél Tóth Gábor időt kért, 7-nél be is fogta ellenfelét a csapata, viszont térfélcserénél az ellenfélnél volt a minimális előny. Ezt rögtön megduplázták, és 13:12-nél újabb hibát követett el a BRSE, ami meccslabdákat eredményezett az akadémistáknak, s bár az elsőt Strumilo hárította, a másodikat viszont a 32 pontig jutó Diaris Pérez Ramos bebombázta, ami azt jelenti, hogy megnyerte a találkozót a Szent Benedek Röplabda Akadémia és előnyből várhatja a második mérkőzést.

Krisztian Mihajlov: – Meg kellett találnunk a módját, hogyan pótolhatjuk a kiesett játékosokat, ehhez időre van szükség, és talán mostanra meg is lett. Az pedig a másik dolog, hogy ha egy adott ellenféllel játszunk, akkor azt utána annyira kielemezzük mindannyian hogy lehetetlen másodjára meglepni minket. Ez volt a MÁV Előre ellen is a kupában, és ma is az történt, hogy pontosan tudtuk, mi a recept. Bízom benne, hogy tartani tudjuk a formát és továbbjutunk. 

Tóth Gábor: – Megint hiányzott egy szélső teljesítmény, és ebben szenvedünk rendszeresen. Nem lehet kifogásunk a teljesítményre, mert egyáltalán nem volt jó, nem is sikerült olyan eredményt hozni, hogy nyugodtan mehessünk el a minimális pihenőnkre. Értékelni kell a szezon eddigi részét és megnézni, miben tudunk előre lépni. Ugyanazokat a hibákat követjük el, ugyanúgy történik minden és az eredmény mindig ugyanaz. Ha nem tudunk változtatni, akár személyi állományban is, akkor mindig ugyanez fog következni, hiába várunk mást. Kértem, hogy ne nyugodjunk meg a MÁV Előre-meccs után, ne aludjunk el, de átaludták a pénteki és a szombati edzést is, ez lett belőle… 

Szent Benedek Röplabda Akadémia–Swietelsky-Békéscsaba 3:2 (–23, 13, 17, –17, 13)

Magyar Kupa negyeddöntő, mérkőzés, 1. találkozó. Budapest, Ludovika Akadémia, 150 néző. Vezette: Mezőffy, Kiss Z.

Szent Benedek: Szerényi 8, Wojcik 8, Berkó 5, Castero Cruz 21, Szakály 5, Pérez Ramos 32. Csere: Fáth, Nagy (liberók), Krakoczki, Catard, Kobaidze, Schneider 1. Vezetőedző: Krisztian Mihajlov.

Békéscsaba: Strumilo 18, Stepanenko 8, Bodnár 8, Pintér 12, Aydinogullari 7, Stanchulova 2. Csere: Molcsányi, Kertész (liberók), Becic 1, Glemboczki 8, Kotormán, Kump 1. Vezetőedző: Tóth Gábor.

Az eredmény alakulása. 1. szett: 2:5, 10:8, 12:14, 17:15, 19:20, 22:24. 2. szett: 3:6, 10:7, 16:10, 21:11. 3. szett: 3:5, 10:6, 14:9, 21:13, 23:17. 4. szett: 4:5, 7:5, 10:14, 13:19, 16:24. 5. szett: 7:4, 11:11, 14:13.

A visszavágót már jövőre, január 14-én játsszák Békéscsabán.

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában