Labdarúgás

2023.12.28. 07:05

Kezd régi fényében tündökölni a KOTE

A kondorosi labdarúgás egyre inkább visszanyeri a tízes évek nívóját. Úgy tűnik behegedt az a 2019 nyarán esett súlyos seb, amelynek hatására egy éven keresztül szüneteltették a csapat versenyeztetését. A 2020-as újraszerveződést követően szépen lépik lépcsőt a zöld-fehérek, három éven belül két szintet tudtak emelkedni.

Bakulya Mihály

A csabacsűdi mérkőzésen a szerencsével sem álltak hadi lábon a kondorosiak. Fotó: Babák Zoltán

A Vármegyei II./A osztályú bajnokság félidejében újoncként vezetik 5 pontnyi fórral a mezőnyt, ami arra utal, nem elégszenek meg a második vonallal.

– Nem lehet panaszunk a bajnokság első felére, hiszen vezetjük a tabellát – nyugtázta a pillanatnyi állapotot Janis János edző, aki játékosként és edzőként is sok szép siker részese lehetett az egyesületnél. – A B csoportos bajnokság megnyerését követően az első hat hely egyikének megszerzését tűztük ki, és igyekeztünk helyi srácokat visszacsábításával megerősíteni a keretet. A csapat egyértelműen előnyére formálódott, így az őszi idény hozadéka láttán egyértelműen csalódás lenne, ha júniusban nem végeznénk a dobogó valamelyik fokán.

Hogy minek tulajdonítható az, ami a mezőny fölé repítette a kondorosi együttest, arra szűkszavú válasszal szoltált a lokálpatrióta tréner.

– Mindenképpen a csapategységet emelném ki a sikereink elérésében és persze az edzéseken mutatott hozzáállást, illetve magas létszámot. A játékosok kortól függetlenül barátként tisztelik egymást, ami a mérkőzések utáni ünneplésekben is megmutatkozik – fűzte hozzá.

Janis János szerint az idény hozadékával alapvetően elégedettek lehetnek. Ugyanakkor akadtak intő jelek arra vonatkozólag is, hogy nem dőlhetnek hátra a karosszékben, ha szeretnék fenntartani az ősszel felállított hierarchia láncot a bajnokságban.

– Sok meccsen játszottunk jól, ennek megfelelően szép sikerek részesei lehettünk az elmúlt hónapok során. A megyeri győzelmünket mégis kiemelném azok közül, hiszen ott tényleg nagyon koncentrált és motivált volt a gárda. A jó szereplésből kivették a részüket a lelkes szurkolóink, akik hazai környezetben és idegenben is rendre nagy számban buzdították a csapatot. Picit negatívumként éltem meg azt, hogy a fiatal csapatunk hosszútávon nehezen viseli azt a terhet, ami az eredményes szereplés hatására hétről hétre rá nehezedett. Fájó, hogy elvesztettük másfél éves hazai veretlenségünket a Dévaványa elleni nulla-egyel, mert azon a meccsen sem érdemeltünk vereséget – így a szakvezető, aki a bajnokság nívójával kapcsolatban is véleményt formált.

Elmondása szerint a színvonal átlagos, ugyanakkor az erőviszony rendkívül kiegyensúlyozott, bármelyik csapat képes meglepni a másikat. Ami pedig a jövőt illeti, arról a következőket mondta:

– Elsődleges célunk a csapat egyben tartása, bízom benne, hogy ez így is lesz. A tervek szerint január 15-én kezdjük el a téli alapozást, heti három foglalkozással, ami februártól plusz egy edzőmérkőzéssel bővül. Ha minden jól alakul, ezekből hatot játsszunk le a március 9-i mezőberényi bajnoki rajtig.

Házi góllövőlista

11 gólos: Rafaj Milán Barnabás

7 gólos: Takács Márk Csaba

6 gólos: Mladonyiczki Péter

4 gólos: Bákai Benjámin, Rafaj Roland

3 gólos: Paluska Patrik

2 gólos: Czvalinga Áron, Szebegyinszki Bence

1 gólos: Mile Dávid, Rafaj Patrik, Varga Erik

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában