Kézilabda

2023.12.10. 20:27

Katasztrofális első húsz perc

Kellemetlen hazai évzáróban volt része vasárnap az NB I B-s orosházi női kézilabdacsapatnak, amely a Kispesttől szenvedett váratlan vereséget az első 20 perc nehezen megmagyarázható teljesítménye miatt. Érdekesség, hogy áprilisban hasonló párosításban 30–16-os hazai siker született.

Bakulya Mihály

Képalá: Ács Orsolyáék nem tudták korrigálni az első húsz perc kihagyását.

Fotó: Zsedényi Péter

Totális csődöt mondott a hazai együttes a találkozó elején, csak a 14. percben tudta az első gólját megszerezni a mindössze 11 játékossal érkező kispestiek hatodik találatára válaszul. Addigra Morva Zoltán edző már mindkét időkérését kimerítette, de csapata felkészületlenségét ezzel sem tudta palástolni. Újabb hatos fővárosi szériát követően a 22. percre tulajdonképpen el is dőlt a meccs, mivel addigra már 1–12(!) állt az eredményjelzőn. A félidő utolsó harmadára azután megemberelték magukat az orosháziak, ekkor már úgy játszottak, ahogyan kezdettől elvárták volna szurkolóik, ezzel sikerült némileg kozmetikázniuk az állást.

Szünet után Rácz Panna vezérletével tovább fogyasztotta a két csapat közötti különbséget a házigazda. A szélsőnek azonban nem igazán akadt méltó társa a gólgyártásban, emiatt hiába védekezett elfogadhatóan az Orosháza, a két-három találatnyi különbség megmaradt. Amikor a 48. perc elején Jáhn Krisztina 18–19-re alakította az eredményt, felcsillant a fordítás esélye, a vendégek azonban egy rögtönzött játékmegszakítással kizökkentették Zavaczki Boglárkáékat és zsinórban szerzett négy góllal, másodszor is megnyerték a találkozót. Bár az utolsó 6 percben már csak hazai gól esett, ez csak a szépítésre volt elég.

Morva Zoltán: – Sajnos a mai vereség az elmúlt hetek munkájának az eredménye. Igyekeztünk felrázni a társaságot több módszerrel, de nem sikerült. Úgy tűnik, továbbra sem tudjuk elviselni az esélyesség terhét, ez az egész őszi szezonban jellemző volt ránk. Ma sem a védekezéssel, sem a támadójátékunkkal nem vagyok elégedett, sem a hozzáállással. A Kispest ma jobban akarta a győzelmet. Rendkívül csalódott vagyok és elnézést kérünk a szurkolóinktól, akik ma is megtöltötték a csarnokot.

Zengő Alföld Orosházi KA–Kispest NKK 21–23 (7–14)

NB I B-s női kézilabda-mérkőzés. Orosháza, 250 néző. Vezette: Marosi Zoltán, Papp Ervin Márk.

Orosháza: Bálint – Ludvig, Kovács V., Zavaczki 1, Kostyó 1, Kenyeres 3, Rácz 7. Cserék: Reszegi (kapus), Vörös 2, Ács 2, Mikula, Jáhn 2, Péter, Baráth 3, Gara, Péter, Petri. Edző: Morva Zoltán. A Kispest legjobb góldobói: Bakonyi 7 (1), Vajer 5, Kiss K. 5.

Kiállítások: 8, ill. 20 perc. Hétméteresek: 6/3, ill. 1/1.

 

 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában