Súlyemelés

2023.09.15. 20:22

Mitykó: lökésben egyéni csúcs a vébén

A B csoportban a 3. helyen végzett Mitykó Veronika, a Békéscsabai Súlyemelő és SzSE versenyzője a rijádi felnőtt-világbajnokságon.

Gajdács Pál

Fotó: Für Henrik

Alaposan ráijesztett edzőjére, Bökfi Jánosra, hiszen szakításban az első két gyakorlatát elrontotta, de harmadjára sikerrel teljesítette a 94 kg-os kezdősúlyt, a tervezett 100 kg-ot ugyanakkor nem érte el. Lökésben viszont a 114 kg-mal, egy kilót javítva egyéni csúcsot ért el, és összetettben 208 kg-mal zárt. 
– Az erőnléte, a felkészültsége is jó volt, s ha hozzáveszem, hogy a verseny előtt begyulladt a torka, akkor így, betegen is szépen helytállt – mondta a Veronika versenyét itthonról követő edző, Bökfi János.

FRISSÍTVE

Mitykó Veronika 11. helyen végzett összetettben a 87 kilogrammosok súlycsoportjában a súlyemelők szaúd-arábiai világbajnokságának pénteki versenynapján.
A békéscsabaiak U23-as Európa-bajnoka szakításban kezdősúlyán kétszer is rontott, csak harmadjára bánt el a 94 kilóval. Lökésben annál jobban teljesített: a 106 és a 111 után az új egyéni csúcsának számító 114 kilogrammon is sikeres gyakorlatot mutatott be, így 208 kilós összetett eredménnyel fejezte be első felnőtt vb-szereplését. A két fogásnemben egyformán a 12. pozíció lett az övé, összetettben pedig hét riválisát megelőzve 11. helyen végzett.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában