Röplabda

2023.08.19. 16:08

Határtalan a harci szelleme a Békéscsaba török feladójának

Cansu Aydinogullari impozáns rezümével érkezett Békéscsabára. Cansu Aydinogullari, a török válogatott egykori feladója a Bajnokok Ligáját is megjárta, német, török és nemzetközi érmekkel is büszkélkedhet, Békéscsabára azért igazolt a nyáron, hogy további medáliákkal gazdagodjon.

Gajdács Pál

Tizenkét éves volt, amikor a Besiktas edzői meglátogatták az iskoláját. Mivel már akkor is magasabb volt a társainál, megkérdezték, lenne-e kedve játszani, ő pedig igent mondott, mert neki is tetszett a sport.

– Mindez még 2004-ben történt, azóta röplabdázom – beszélt a kezdetekről a Swietelsky-Békéscsaba 31 éves feladója a klubhonlapon.

Aydinogullari már korábban hallott leendő magyar csapatáról és volt némi fogalma is a magyar Extraligáról is.

– Az elmúlt években egészen sok török játékos igazolt az Extraligába, én pedig igyekeztem figyelemmel kísérni őket. Azt eddig is tudtam, hogy a Békéscsaba többszörös bajnok és minden szezonnak úgy vág neki, hogy újabb címet adjon ezekhez. Engem pont ez győzött meg, szerettem volna olyan klubnál játszani, amely az aranyéremért küzd. Tóth Gáborral is leültünk beszélgetni, majd egyeztettem a menedzseremmel és kikértem a Magyarországon játszó honfitársaim és ismerőseim véleményét is. Mindezek alapján örömmel írtam alá a szerződést és nagyon várom, hogy elkezdődjön a szezon! – mondta a rutinos játékos.

A feladó kicsivel több mint egy hete érkezett meg Békéscsabára, beszélt az első benyomásairól is:

– Békéscsaba egy kicsi, de nagyon aranyos város. Örömmel látom, hogy akármerre járok, rengeteg a zöld terület. A klub létesítményei pazarok, a konditerem felszereltsége elit, és nagyon tetszik a csarnok is, biztos vagyok benne, hogy a hazai meccseken remek hangulat fog uralkodni.

Cansu Aydinogullari imád röplabdázni és élvez minden pályán töltött pillanatot. A röplabda a szenvedélye.

– A harci szellemem határtalan, soha nem adom fel, mindig az utolsó sípszóig küzdök. A BRSE rengeteg arannyal büszkélkedhet, én pedig azért vagyok itt, hogy növeljük ezeknek a számát. Remélem, idén a bajnoki cím is összejön! – bizakodott a török röplabdázó, aki nagyon szeret a szabadban lenni vagy elmenni kávézni.

– Békéscsabán sokat tudok kerékpározni is, úgyhogy még több helyet fedezhetek fel. Szeretek kipróbálni új ételeket is. Ezeken kívül az olvasást és a zenehallgatást mondanám a hobbimnak, utóbbit egyenesen imádom!
Annyit még hadd tegyek hozzá, hogy alig várom, hogy találkozzak a szurkolóinkkal!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában