Röplabda

2023.07.30. 10:58

Négy BRSE-játékos az Eb-csapatban

Alessandro Chiappini, a magyar női röplabda-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte az augusztus 15-én rajtoló Európa-bajnokságra utazó keretét. Az olasz szakember 14 fős névsorában a játékosok több mint felének, nyolc röplabdázónak még nincs Eb-tapasztalata.

Bakulya Mihály

Nehéz menetelés előtt állnak a lányok

A keret többi tagja közül a bajnok Vasast erősítő Török Katának és a csapatkapitány Tóth Fruzsinának a negyedik, Németh Anettnek és Nacsa-Pekárik Eszternek a harmadik kontinenstornája lesz az idei, míg Vezsenyi Adrienn és Kiss Gréta 2021 után másodszor tagja az utazó csapatnak.

A válogatottban három idegenlégiós szerepel, a többiek Magyarországon játszanak, a legtöbb játékost, négyet a Swietelsky-Békéscsaba adja.

A magyarok a genti A csoportban a házigazda belgák ellen, augusztus 17-én mutatkoznak be a kontinenstornán, majd sorrendben az ukránokkal, a lengyelekkel, a szlovénekkel és a világbajnok szerbekkel találkoznak. A hatcsapatos csoportból az első négy jut nyolcaddöntőbe, a kontinenstorna szeptember 3-ig tart Belgiumban, a társrendezők Olaszország, Németország és Észtország.
A magyar női röplabda-válogatott Európa-bajnoki kerete. Centerek: Kump Alíz (Swietelsky-Békéscsaba), Lászlop Alexandra (Fatum-Nyíregyháza), Nacsa-Pekárik Eszter (Szent Benedek RA), Pintér Andrea (Swietelsky-Békéscsaba). Feladók: Berkó Liliána (MTK Budapest), Boskó Ágnes (UTE). Feladóátlók: Németh Anett (Pinerolo, olasz), Petőváry Panni (ASP Thetisz, görög), Vezsenyi Adrienn (MÁV Előre SC). Liberók: Kertész Petra (Swietelsky-Békéscsaba), Tóth Fruzsina (Fatum-Nyíregyháza). Ütők: Glemboczki Zóra (Swietelsky-Békéscsaba), Kiss Gréta (SC Potsdam, német), Török Kata (Vasas Óbuda).

A magyarok programja, Gent:

Augusztus 17.: Magyarország–Belgium (20.00)
Augusztus 19.: Ukrajna–Magyarország (17.00)
Augusztus 20.: Magyarország–Lengyelország (20.00)
Augusztus 22.: Szlovénia–Magyarország (17.00)
Augusztus 23.: Magyarország–Szerbia (20.00)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában