Labdarúgás

2023.07.21. 21:59

Bajnoki főpróbát tartott pénteken a Füzesgyarmati SK csapata

A sárrétiek az Orosháza helyett az NB III.-ból kieső békéscsabai fiatalokat fogadták, és győzték le jobb első félidei teljesítményt nyújtva.

Bakulya Mihály

Achim Sebastian remekül fogta össze a gyarmatiak csikócsapatát

Fotó: Daru Andrea

Füzesgyarmati SK–Békéscsaba 1912 Előre II. 3–1 (2–0)

Felkészülési labdarúgó-mérkőzés, Füzesgyarmat.

Füzesgyarmat: Fildan – Bella, Csáki, Hadnagy, Pinte – Bódis, Kiss P. – Achim S., Kis Sz., Szabó B. – Sándor. Játszott még: Zsibrita, Bartók, Marozsán, Csaplár, Pohl, Hoffmann. Szakmai koordinátor: Boros Tibor.
Békéscsaba II.: Somogyi – Hursán, Bíró, Papp, Borbély – Farkas, Harmati, Csák – Cservenák, Marik, Mágocsi. Játszott még: Pavló, Varga, Urbán, Pusztai, Döme, Jass. Vezetőedző: Jakab Péter.

Gólszerző: Szabó B. (10.), Sándor (22.), Kis Sz. (54.), ill. Döme (76.).

A hazai együttes az utolsó tesztmérkőzését vívta pénteken az átalakuló békéscsabai fiatal csapat ellen. A gyarmatiak már sokkal frissebben mozogtak, mint korábban, uralták is a pályát, többször is tiszta helyzetbe kerültek. Ezek közül Szabó egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után vezethette kapura a labdát, át is emelte a kapus fölött. A félidő derekán az újonnan igazolt Sándor Raul értékesítette saját harmadik lehetőségét, több gól azonban már nem született ebben a játékrészben. A csabai fiatalok próbáltak építkezni, de gyakran csúszott hiba a játékukba, emiatt a hazaiak mezőnyfölényt tudtak kialakítani.
Szünet után sem változott a játék képe, és egy tiszta lövőhelyzetig vitt támadást Kis Szabolcs helyezett a kapuba. A folytatásban mindkét oldalon bevetésre került a kispadon ülők, ezt követően már kevesebb volt a helyzet, több a brusztolás, sok hibával. A vendégek egy labdaszerzést követően egy 22 méteres átlövésből szépítettek. A találkozó hajrájában említésre méltó esemény már nem történt a pályán.

Boros Tibor: – Hidegzuhanyként ért bennünket, hogy csütörtök reggelre a bajnoki főpróbára tervezett ellenfelünk lemondta a részvételt. Köszönjük a csabai klubnak, hogy a segítségünkre sietett. A meccsel kapcsolatban annyit mondhatok, hogy ismerkedem a játékosainkkal, és ma többen is pozitív benyomást tettek rám. Persze mutatkoztak hiányosságok is, de összességében örülök annak, hogy meccset tudtunk játszani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában