2023.06.12. 20:00
Kostyó Panni a junior válogatottban
Nem volt túl hosszú nyári pihenője Kostyó Panninak, az Orosházi NKC frissen igazolt beállójának. Hétfőtől a junior válogatott keretével már meg is kezdte a felkészülést az új évadra. A fiatalok a romániai U19-es Európa-bajnokság előtt állnak, melyet július 6–16. között bonyolítanak le.
Kostyó Panni
Forrás: BMH
Szilágyi Zoltán szövetségi edző és segédje, Kudor Kitti 20 lánynak küldött meghívót, közülük 18 utazhat majd a kontinens seregszemlére. Kostyó Panni és az Orosházáról az MTK-hoz igazoló kapus, Szőke Szonja is egy helyre hajt.
– Meglepődtem, de nagyon örültem a meghívásnak, hiszen minden sportoló álma, hogy egyszer válogatottba kerüljön. Ez egy pozitív visszajelzése a teljesítménynek, amit a legutóbbi szezonban nyújtottam. Kevés időm volt a pihenésre az érettségi miatt, azonban sikerült megtalálni az egyensúlyt az edzések és a tanulás között. A szóbeli vizsgák még várnak rám, de nem lesz gond azzal sem – nyilatkozta bizakodva klub honlapjának Panni.
A három hetes boglári edzőtábor programja a napi dupla tréning mellett tartogat egy nemzetközi felkészülési tornát is Dabason, melyen a házigazdák Angola, Észak-Macedónia és Hollandia korosztályos együttesével mérettetik meg magukat.