Haditorna

2023.06.07. 08:34

Járási haditornát rendeztek Szentetornyán

A honvédelmi nevelés szerves részét képezik a „haditornák”, amelyen a katonaélettel kapcsolatos feladatokat oldanak meg a tanulók. A Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) Békés Vármegyei szervezete 2002-től rendezi meg ezt a versenyt formát, amely most már országos versennyé nőtte ki magát, a középiskolásoknál a Honvédelmi Minisztérium irányításával.

BMH-összeállítás

Az is hagyománnyá vált, hogy az utóbbi években májusban Orosházán járási jellegű haditornát szervez a MATASZ orosházi szervezete. Antal László hagyományőrző alezredes az idén Orosháza-Szentetornyán rendezte meg a versenyt, amelyen a tavalyihoz képest többen, 11 csapat versenyzői mérték össze tudásukat. A nagyobb induló létszám annak is köszönhető, hogy a kadét program egyre több megyei középiskolában indult be, s onnan is jöttek csapatok. 

A versenyszámok: légpuska lövészet, gépkarabély szét és összeszerelés időre, kúszófolyosó, gyakorló kézigránát dobása, szennyezett terepszakasz leküzdése, akadályfutás és a Magyar Honvédség történetével, felépítésével, feladataival foglalkozó elméleti kérdések voltak. 
A megnyitó során Antal László, mint főszervező és Nagy Zoltán nyugállományú ezredes, a MATASZ vármegyei elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd elkezdődött a verseny. Gördülékenyen folyt a lebonyolítás, ami nem csoda, hiszen az állomásparancsnokok katonás tömörséggel irányították a csapatokat. Gulyás László nyugállományú alezredes vármegyei alelnök, Hári László alezredes, Nyitrai István ny. alezredes, Mohácsi Pál megyei titkár, Strbik Mihály ny. törzszászlós, Kovács Ferenc, Gregor László nem először vezetett le ilyen jellegű versenyt. 

Az eredményhirdetés után ízletes ebédet fogyaszthattak a résztvevők a rendezvény fővédnökének, Dávid Zoltán Orosháza város polgármesterének felajánlásának köszönhetően. A verseny jó motivációt jelentett az őszi, szeptemberben megrendezésre kerülő vármegyei haditorna előtt. 

Eredmények. Középiskolások: 1. Péter András Gimnázium, Szeghalom. 2. Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium, Battonya, 3. Gál Ferenc Egyetem, Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium, Békés, 4. Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, 4. Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium, Battonya „Mikes I.” csapata. 

Általános Iskolások. 1. Békéssámsoni Általános Iskola, 2. Székács József Evangélikus Általános Iskola, Orosháza, 3. Eötvös József Katolikus Általános Iskola, Orosháza, 4. Békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskola, 5. Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Czina Sándor Tagintézménye, 6. Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Rákóczitelepi Tagintézménye.



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában