Eb-selejtező

2022.09.09. 14:25

Tét nélkül is bizonyítani akar a női röplabda-válogatott Békéscsabán – galériával, videóval

Lázas munka folyt péntek délelőtt a békéscsabai városi sportcsarnokban. A küzdőtéren szorgos kezek az utolsó simításokat végezték a pályaépítésnél a szombat esti Magyarország–Portugália női röplabda Európa-bajnoki selejtező mérkőzés előtt, miközben nemzeti csapatunk tagjai az első emeleti konditeremben végzett edzéssel hangoltak az utolsó kvalifikációs találkozóra.

Papp Bálint

Fotók: Imre György

A mérkőzés tét nélküli lesz, hiszen a magyar együttes már korábban kiharcolta a kvalifikációt, ami azt jelenti, hogy jövőre – a 2015-ös részvételtől számolva – sorozatban ötödször is ott lesz a kontinenstornán, a csoportelsőséget megszerző Ukrajnától hét közben Csehországban elszenvedett sima háromjátszmás vereség után pedig az is biztossá vált, hogy a mieink a második helyen zárnak a négyesükben. 

Ettől függetlenül a magyar játékosok, így az ötszörös bajnok Békéscsabai Röplabda SE feladója, Bagyinka Fanni és a center Pintér Andrea, győzelemmel szeretnének búcsúzni a kvalifikációtól és a közönségtől.

– Nagyon várom a szombati mérkőzést, már a selejtezősorozat elejétől kezdve, mert válogatott színekben itt még nem játszottam meccset, szóval motivált vagyok emiatt – mondta a csabai születésű és nevelésű Bagyinka Fanni a pénteki tréning után. 

– Hosszú volt a nyár, nyilván mindenki fáradt, de ez ezzel jár és az elmúlt időszak az Eb-selejtezős találkozók miatt nagyon gyorsan eltelt. A legutóbbi, Ukrajna elleni mérkőzésen volt egy rossz periódusunk, nem tudtunk jól teljesíteni. Ezért mindenképpen szeretnénk megmutatni – attól függetlenül, hogy már nincs tétje az utolsó kvalifikációs találkozónak – magunknak és a szakmai stábnak is, hogy a múltkori meccs csak egy botlás volt. Kipihenjük magunkat az utolsó találkozóra, motiváltan várjuk a kezdést. Nagyon örülök neki és megtiszteltetés tartósan itt lenni a válogatott keretben, szeretnék segíteni a csapatnak, ahogyan csak tudok.

 

A feladó elmondta, szoktak beszélgetni arról, hogy ez már az ötödik sikeres magyar Eb-kvalifikáció sorozatban, de igazából senkinek nem kellett külön elmagyarázni, hogy ez mit is jelent, mindannyiuknak magától értetődő volt, hogy szeretnének kijutni az Eb-re és megmutatni, hogy ezzel a fiatal csapattal is ki lehet harcolni az újabb részvételt.

A magyar női röplabda-válogatott kerete. Feladók: Bagyinka Fanni (Békéscsaba), Fábián Fanny (Vasas). Nyitásfogadó ütők: Kiss Gréta (Terville, francia), Szakmáry Gréta (Cuneo, olasz), Szedmák Réka (Kaposvár), Szűcs Kinga (Bydgoszcz, lengyel), Török Kata (Vasas). Feladó-átlók: Németh Anett (Potsdam, német), Petőváry Panni (Újpest). Centerek: Gyimes Zsófia (Kaposvár), Papp Orsolya (Vasas), Pintér Andrea (Békéscsaba). Liberók: Juhár Dalma (Vasas), Tóth Fruzsina (Nyíregyháza).

Európa-bajnoki selejtező, C-csoport, 6. (utolsó) forduló. Szeptember 10., szombat, Békéscsaba: Magyarország–Portugália, 19.00. Az állás: 1. Ukrajna 14 pont, 2. Magyarország 10, 3. Portugália 6, 4. Ciprus 0.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában