Labdarúgás - NB II.

2022.05.16. 13:05

Győztes hazai zárás az NB II-ben

Sikerrel vívta meg a bajnokság utolsó találkozóját a Gyulai Amazonok női nagypályás labdarúgó-csapata, amely az NB II Keleti csoport 29. fordulójában a tabellaszomszéd Monort győzte le, s ezzel pedig a 6. helyet is átvette a Pest megyei együttestől.

G. P.

Illusztráció

Forrás: shutterstock.com

Gyulai Amazonok–Monori SE 3–1 (1–0)

NB II-es női mérkőzés, Gyula, 60 néző. V.: Hadházi. Gyula: Palócz – Lehóczki, Szabó T., Paál, Lovas, Molnár Á., Sovány, Szerb, Mészáros (Barthalos), Komlósi, Csanálosi. Edző: Molnár Zoltánné. G.: Sovány a 9., Szerb az 52., a 81., ill. Teleki a 87. percben.

A hazai lányok már a mérkőzés elején megszerezték a vezetést, hiszen Sovány Dorina lövése révén már a 9. percben a monoriak kapujában táncolt a labda. A folytatásban kiegyenlített játék folyt a pályán, s bár a gyulaiak többet birtokolták a labdát, ez nem eredményezett újabb találatot. A második játékrész azonban Szerb Kata jóvoltából ismét hazai találattal kezdődött, ami nyugtatólag hatott Molnár Zoltánné tanítványaira. A stabil előny birtokában ötletesen játszottak a házigazdák, és a győzelmük már nem forgott veszélyben. A hajrában pedig Szerb végképp pontot tett a meccs végére, noha a tényleges zárást a monoriak szépítő találata jelentette.

Az Amazonok május 22-én az ezüstérmes Újpest otthonában zárja a bajnokságot.

Molnár Zoltánné: – A mérkőzés inkább presztízsből volt fontos a lányok számára, hiszen szerettünk volna visszavágni az őszi vereségért. Győzelmünk megérdemelt, a csapat a nehézségek ellenére teljesítette a z idén kitűzött célokat.

A csapat egyik fiatal játékosa, Sovány Dorina a napokban meghívást kapott az U16-os válogatottba, amely felkészülési tornán vesz részt Szerbiában május 20–26. között. Schumi Dorottya szövetségi edző támadóként számít gólerős és jó formában lévő gyulai játékosra. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában