Röplabda

2022.05.06. 11:15

A végsőkig küzdenek az ötödik meccsért a csabai lányok

Tizenöt szettet játszott három mérkőzésen egymással a Swietelsky-Békéscsaba és a Vasas Óbuda az idei női Extraliga fináléjában. A Folyondár utcaiak a negyedik, budapesti összecsapás előtt 2–1-re vezetnek és vasárnap hazai pályán akár meg is szerezhetik történetük hetedik magyar bajnoki aranyérmét.

G. P.

Archív fotó: Bencsik Ádám

Fotó: Bencsik_Adam

Ezt szeretné megakadályozni a Békéscsaba, amely bizony az első hazai mérkőzéshez hasonlóan a szerdai csabai találkozón is meccslabdához jutott a harmadik játszmában. Amit mindkétszer el is vesztegetett, de amíg múlt csütörtökön végül öt szettben győzni tudott, addig szerdán nem, a nyitásfogadásban és blokkteljesítményben is feljavuló fővárosiak fordítani tudtak 0–2-ről és elvették a Békéscsaba pályaelőnyét, saját kezükbe téve a sorsukat.

Nehezen is emésztette meg a vereséget Tóth Gábor, a csabaiak vezetőedzője, aki az ilyenkor kötelező edzői nyilatkozatok elmondása után villámgyorsan eltűnt a küzdőtérről, hogy kicsit átgondolja az elmúlt két és fél óra történéseit.

A Békéscsaba nem adja fel (hogyan is adhatná fel, amikor tavaly a Kaposvár elleni elődöntőben is képesek voltak hátrányból megfordítani a szériát), mindenki fogadkozik, hogy él a lehetőséggel és kikényszeríti az ötödik mérkőzést, amit a békéscsabai katlanban rendeznek meg.

A 17.30 órakor kezdődő mérkőzést Tillmann Gyula és Halász Tibor vezeti majd.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában