Galériával

2022.02.25. 17:54

Szentpétervári színészek fociznak Békéscsabán

A Jókai Színház meghívására érkeztek szentpétervári színészek Békéscsabára, ahol futball tornán mérkőznek meg egymással. Az első mérkőzés péntek délután volt.

V. E.

Baráti tornára és szakmai látogatásra érkeztek a színészek /Fotó: Imre György/

Seregi Zoltán, a Jókai Színház igazgatója elmondta, a magyar színészválogatott Nemcsák Károly vezetésével már 2005-ben felvette a kapcsolatot a szentpétervári színészekkel, akikkel azóta egy nagyon erős és jó baráti kapcsolat alakult ki, aminek eredményeképp minden évben találkoznak hol Magyarországon, hol pedig Oroszországban. Hozzátette, a pandémia miatt persze kimaradt két év. Hangsúlyozta, örül annak, hogy most újra sikerült vendégül hívniuk a szentpéterváriakat, ráadásul ide Békéscsabára. Végül elárulta, a torna nem csupán a két színész csapat között zajlik, hanem kibővült a békéscsabai önkormányzat, illetve a Békéscsabai Öregfiúk csapatával. Valeri Gradkowski, a szentpétervári színház igazgatója elmondta, Békéscsabán barátok között érzik magukat. A mostani futball találkozó nem az első alkalom, mintegy 17 éve járnak vissza szívesen emiatt Magyarországra a szentpétervári színészek. Ő sem először érkezett Magyarországra, de korábban nem a színész csapattal járt nálunk. Véleménye szerint jó dolog, hogy nem csupán a kultúra és a színház tekintetében találkoznak a Jókai Színház társulatával, hanem a sport miatt is, ráadásul immár hagyományosan. Végül elmondta, Békéscsabáról Budapestre utaznak, de előtte a Jókai Színház mellett a gyulai színházat is meglátogatják. A fővárosban Nemcsák Károllyal, a József Attila Színház igazgatójával lesz szakmai találkozója, ahonnan hétfőn indulnak haza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában