atlétika

2021.06.01. 09:51

Novák Natália nyolcadik lett az egyetemi bajnokságon

A hétvégén rendezték meg az atléták NCAA Division II Outdoor Track&Field National Championships elnevezésű egyetemi szintű össz-amerikai bajnokságát, melynek helyszíne a Michigan államban található Allendale volt.

G.P.

Beküldött fotók

Az eseményen részt vett a békéscsabai AC versenyzője, Novák Natália is, aki hosszú és eredményes sorozat után jutott el ide két számban, 800 és 1500 méteres síkfutásban is kivívta a döntőbe jutást. Az elmúlt héten, csütörtökön rendezték meg az 1500 méteres előfutamot, ahonnan Tóth Sándor mester versenyzője biztosan jutott a döntőbe. Másnap futott a 800-as előfutamot, s éppen, de lecsúszott a döntőről.

Beküldött fotók

A szombati döntő hihetetlenül nagy taktikai csatát hozott. Nati jól tartotta magát, csak épp a hosszú hajráját nem tudta megnyitni, mert több versenyző körülzárta, ám így is kitűnően versenyzett és 4:23,19-es idővel a 8. helyen ért célba a 12-es döntőben. Teljesítménye alapján megkapta az All American díjat, melyet az első nyolc helyezett sportoló vehetett át.

Novák pályafutásának ez volt az eddigi legrangosabb versenye.

– Fantasztikus teljesítmény volt, és nagyon büszkék vagyunk rá, hogy kis országunkat eredményesen képviselte – nyilatkozta a versenyt itthonról követő edzője, Tóth Sándor.

Novák Natália június 16-án érkezik haza, s ha a karantén-szabályzat engedi, már június 18-án a békéscsabai Tünde utcai atlétikai pályán versenyezhet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában