asztalitenisz

2021.06.29. 09:03

Nehéz szezont zártak az orosháziak

Nehéz évet zártak az ASE Orosháza asztalitenisz-csapatai a Nemzeti Bajnokságban, hiszen végig bizonytalan volt a fordulók időpontja, a sorozatos módosítások következtében szó sem lehetett a tartós és kiszámítható formaidőzítésről. Ebben a helyzetben hetekre bezártak az iskolai tornatermek, szerencsére a Fürdő utcai edzőtermet csak november–december hónapokban nélkülözték a csapatok, így a munka folytatódhatott.

Verasztó Lajos

Csáki Rita edző szerződésének felbontását is sikerült átvészelniük, januártól a Kecskmétről érkezett fiatal, vajdasági származású Miskolci Kristóf állt a szakmai munka élére. A szerződésbontással nem sikerült megoldaniuk azt a korábbi tervet, hogy egyidejűleg két szakember dolgozzon az egyesületben. Az elért eredményekkel csak részben lehetnek elégedettek, aminek oka az anyagi kondícióik jelentős csökkenése – tudtuk meg Bogdánffy Csabától, az egyesület szakmai koordinátorától, aki több mint hat évtizede tevékeny résztvevője Orosháza asztaliteniszsportjának.

Az extraliga 2020–21-es szezonjára csak Nagypál Márta maradt meg az előző évi csapatból, mellé kölcsönkapták a Statisztika PSC-től az ifjúsági válogatott Fejős Annát és Czeglédi Szilviát. A szerény anyagi lehetőségeik mellett nem tudták a csapatot jelentősebben megerősíteni az elmúlt nyáron, ennek fényében a legfiatalabb átlagéletkorú együttesként csak a tisztes helytállás lehetett a céljuk. A versenykiírás és a külföldi játékosok tükrében az első forduló előtt át kellett gondolniuk a célkitűzéseket.

Az Extraliga első csoportkörében az előzetes terveiket nem tudták megvalósítani, hiszen három csapat kivételével a többiek kihasználták azt az új szabályt, hogy egy játékos egyidejűleg párhuzamosan több ország bajnokságában is szerepelhet egy idényben. Ennek következtében állhatott elő az a helyzet, hogy a lényegesen kedvezőbb anyagi helyzetben lévő ellenfeleik éltek a lehetőséggel, és a kötelező egy hazai játékos mellett akár két külföldit is beállíthattak a mérkőzéseken, valamint a hazai élvonalba tartozó és külföldön játszó magyar versenyzők az extraligában is szerepet kaphattak.

A korosztályos válogatott Hudák Dorina jól teljesített az elmúlt bajnoki szezonban /Fotó: MOATSZ/

Az orosházi együttes végül a várakozással szemben 18 ponttal a nyolcadik helyen zárta a bajnoki szezont a legmagasabb osztályban. Kiemelkedett Fejős Anna 52 százalékos teljesítménye, akinek az edzései a felnőttválogatottban részben biztosítottak voltak. Ugyanakkor az előző szezonban legeredményesebb játékosuk, Nagypál Márta mélyen tudása alatt teljesített, de nem lehetnek elégedettek az ifjúsági válogatott kerettag Czeglédi Szilvia eredményességével sem. A stabilitás hiányát mutatja, hogy váratlan pontvesztések mellett például bravúros, 5:5-ös döntetlent értek el a lányok a dobogóért harcoló Kecskeméttel szemben.

Pozitívumként értékelhető, hogy több bajnoki mérkőzésen játéklehetőséghez jutott saját nevelésű ifjúsági versenyzőjük, Hudák Dorina, aki bebizonyította, hogy a jövőben jelentősebb feladatokra is képes lehet.

Az NB I. osztályban a 2020–21. évi bajnokságban a csapat keretét a korábbiaknak megfelelően a saját nevelésű versenyzők alkották, akik már az előző szezonban is bizonyítottak eredményeikkel. Az elmúlt nyáron Balogh Ágnes Kíra Békésre igazolt, Varga Bernadett mellett itt is számíthattak Hudák Dorinára, ismét edzésbe állt egy évvel súlyos sérülése után Benkő Anett, valamint játéklehetőséget biztosítottak Farkas Izabellának is.

A bajnokság ebben az osztályban is tornarendszerű volt, ennek a fordulóit az orosházi egyesület rendezte október 10–11-én, valamint február 2-án az ULE Sportcentrum tornatermében. Az alapszakaszt a Keleti csoportban a negyedik helyen zárta az együttes, majd a rájátszásban a 21 csapatos mezőnyben a tizennegyedik helyet érték el a lányok. Az alapszakaszcsoport erősségét bizonyította, hogy a rájátszás után ebben az osztályban a bajnoki címet a Soltvadkerti TE nyerte el a második helyezett Békési TE előtt, akikkel azonos csoportban szerepeltek. A csapat két húzóembere a 58, illetve 53 százalékos teljesítményével Hudák Dorina és Benkő Anett volt, de elégedettek voltak Varga Bernadett, valamint Farkas Izabella játékával is.

Az NB III.-as vegyes bajnokságban a női játékosok párhuzamosan szerepelhettek a férfibajnokságban bizonyos feltételek teljesülése esetén. Ez nagyon fontos az utánpótlás fejlődése szempontjából, hiszen ott teljesen ismeretlen ellenfelekkel szemben szerezhettek rutint és tapasztalatot a fiatal lányok. Mindezek tudatában neveztek a NB III.-ba, ahol két női játékos szerepelhetett rendszeresen a fordulók során. A csapat a szezon zárásakor 18 ponttal az ötödik helyen fejezte be a bajnokságot a Délkeleti csoportban. Örvendetes volt Hudák Dorina 78 százalékos teljesítménye, mellette a tavaszi szezonra sikerült leigazolniuk Szőke Ferencet, aki 45 százalékos produkcióval második lett a nyert mérkőzések tekintetében. Rajtuk kívül játéklehetőséget kapott még a 38 százalékos teljesítményt elérő Varga Bernadett, valamint Farkas Izabella, Bohács Béla, Benkő Anett és a mindössze 11 éves Bényei Nelli is. Megállapítható, hogy az együttes szerepeltetése elérte a célját.

Új csapatot terveznek az extraligában

A szezon befejezése után az egyesület játékosai három hét megérdemelt pihenőt kaptak­.

A felkészülést július negyedikén kezdik az orosháziak a következő bajnokságra. Az extraligás csapat kerete az új szezonra lényegesen megváltozik, hiszen Czeglédi Szilvia, Fejős Anna és Nagypál Márta is távozott a nyáron. Az új kerettel kapcsolatos tárgyalások folyamatban vannak. Mivel az orosházi egyesület költségvetése határokat szab, szeretnék az előző évinél egy ütőképesebb, de költségeiben még takarékosabb játékoskerettel megvívni az elkövetkező szezon összecsapásait. Az biztos, hogy az extraligás együttesben játszik majd ősztől a saját nevelésű Hudák Dorina.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában