labdarúgás NB III.

2021.06.10. 15:47

Ketten távoztak Füzesgyarmatról

Csillag László vezetőedző után a napokban két játékos is távozott a Füzesgyarmati SK NB III.-as labdarúgó-csapatától. Az ifjú belső védő, Tóth Olivér, valamint a játékmester, Kis Szabolcs folytatja új egyesületben a sportkarrierjét.

V. L.

A jászberényi származású, 20 esztendős Tóth Olivér – aki tavaly nyáron az Újpest II. csapatától került Füzesgyarmatra –, tanulmányai végett vált klubot, noha tavasszal szinte fix helye volt a védelem belsejében. Egyelőre nem ismert az új állomáshelye, egyetlen helyről sem jelentették be az érkezését.

Nem úgy, mint a rutinos Kis Szabolcsét. A 31 esztendős játékmester három és fél év után válik meg a piros-fehérektől, és követi Csillag László edzőt, a nagy terveket szövőgető Hajdúszoboszlóhoz. Az irányító helyben alapított családot, ennek ellenére nem tudott nemet mondani az NB III.-ba osztályozó nélkül, frissen felkerült szomszédvári csapat ajánlatára.

Mint ismeretes az NB III. Keleti csoportjában negyedik helyen végzett piros-fehérek tavaszi keretéből idény közben távozott Árvai Ádám, Balogh Gusztáv és Vajda Roland, hozzájuk csatlakozik a most említett két labdarúgó. Annyit megtudtunk még a klub házatájáról, hogy folyamatban vannak a tárgyalások a hosszabbítások, és a távozók pótlását illetően, ezekről hamarosan döntés, és hivatalos bejelentés születhet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában