labdarúgás

2021.02.15. 14:33

Nyertek és feljebb léptek a tabellán a gyulaiak

Az NB II-es női nagypályás labdarúgó-bajnokság Keleti csoportjában érdekelt Gyulai Amazonok csapata a 14. fordulóra eső mérkőzését vívta vasárnap. A vendég a tabellán két hellyel magasabban jegyzett BVSC-Zugló volt, amely dr. Nagy Enikő Anna találata jóvoltából pont nélkül maradt a fürdővárosban.

G. P.

A meccs első félidejében a helyi lányok sok helyzetet kidolgoztak, de a kapu előtt pontatlanok voltak, emiatt maradt el a vezetést jelentő találat. A fővárosi vasutascsapat szünet után stílust váltott és bátrabban támadott, de a hazai védelem is szilárd lábakon állt. A 70. percben pedig „megtört a jég” a zimankóban: Lehóczki Noémi indítását dr. Nagy Enikő helyezte higgadtan a kapuba, 3 ponttal gazdagítva csapatát.

Az Amazonok ezzel a sikerrel a 9. helyre lépett előre a tabellán, 2 pontra közelítve meg mostani ellenfelét.

Molnár Ágnes: – Voltak hiányzóink, ennek ellenére a csapat minden egyes tagja szívét-lelkét kitette a pályán. A győzelmünk teljesen megérdemelt, hiszen több lehetőségünk volt, emellett higgadtabban és jobban is játszottunk ellenfelünknél. Szeretnénk további pontokat szerezni az előttünk álló csapatoktól, és araszolni felfelé a tabellán. Erre minden esély megvan, ha így fog játszani a csapat a következő mérkőzéseken is.

Gyulai Amazonok–BVSC-Zugló 1–0 (0–0)

NB II-es női labdarúgó-mérkőzés, Gyula. V.: Baranyai. Gyula: Farkas V. – Lehóczki, Mátyás (Mezei), Paál (Palócz M.), Balogh N., dr. Nagy E., Szerb, Hack, Bartha, Komlósi. Megbízott edző: Molnár Ágnes. G.: dr. Nagy E. a 70. percben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában