Futsal NB II.

2021.02.15. 10:37

A hajrában taktikát váltott a Dévaványa

Kétszer is vezetett a mérkőzés előtt még az utolsó előtti helyen álló Berettyóújfalu az NB II.-es női futsalbajnokság Keleti csoportját vezető Dévaványai SE ellen, ám Tanács Zoltán lányai mindkétszer kiegyenlítettek, másodszor a berettyói Petrik Szilvia öngóljának köszönhetően az utolsó másodpercekben.

G. P.

A 4. fordulóban elmaradt és vasárnap pótolt mérkőzésen rögtön a 2. percben a Berettyóújfalu centere, Balogh Erika emelt a kapuba, melyet ugyanabban a minutumban Balogh Blanka kopírozott le a hazai kapu előtt. A szünetre 1–1 állásnál vonultak az öltözőbe a csapatok.

A 2. félidőben is főként a hazai csapat veszélyeztetett, fölényük a 33. percben érett góllá, amikor újra Balogh Erika villant, aki ezúttal szabadrúgásból talált be. Az utolsó percekben taktikát váltott a Dévaványa, letámadták a hazai csapatot és végre azzal a lendülettel játszottak, amellyel az egész mérkőzésen kellett volna.

Erőfeszítéseiket 46 másodperccel a játék vége előtt siker koronázta, hiszen Furka Júlia remek oldalberúgása után a labda a hazaiak játékosáról, Petrik Szilviáról a kapuba vágódott. A ványaiak a bajnokság leggyengébb teljesítményét nyújtották, nem igazán találtak ellenszert a hazaiak játékára, de így is sikerült döntetlenre menteniük a mérkőzést. Szombaton ennél mindenképpen többre lesz szükségük a fő rivális Miskolci Vénusz otthonában.

MVFC Berettyóújfalu–Dévaványai SE 2–2 (1–1)

NB II.-es női futsalmérkőzés, Berettyóújfalu, zárt kapuk mögött. V.: Varga Gy., Szabó P. (Vadon). Dévaványa: Szabó A. – Balogh B., Nagy Z., Furka, Molnár K. Cs.: Szabó T., Zeller, Bereczki, Tóth N., Kasznár. Edző: Tanács Zoltán: G.: Balogh E. a 2., a 33., ill. Balogh B. a 2., Petrik (öngól) a 39. percben.

A bajnokság állása: 1. Dévaványai SE 19 pont (36–18, 9 mérk.), 2. Miskolci Vénusz 15 (40–26, 9), 3. SK Tóalmás 14 (34–27, 9), 4. MVFC Berettyóújfalu 11 (20–25, 8), 5. Reklámpress-Bátonyterenyei TC 10 (20–24, 7), 6. Csorvási SK 0 (14–44, 8).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában