Labdarúgás

2020.12.23. 09:04

Tovább pihenhetnek a kígyósi focisták

A téli felkészülést illetően a riválisokhoz képest viszonylag kényelmes helyzetben van az Újkígyós FC csapata. A megyei II/B osztályban érdekelt együttes legtovább jutott az őszi „Covid-19 útvesztőben”, csupán egyetlen bajnoki mérkőzését nem tudta lejátszani – azt is önhibáján kívül –, így azután a téli pihenőt is jobban el tudja nyújtani.

G. P.

Az elképzelések szerint a sárga-piros együttes Tóth Pál irányításával január 20-án lát munkához, és heti két foglalkozással hangol a rá váró feladatokra. Februártól hétvégi gyakorló mérkőzésekkel gyarapodik a közös programok száma, melyből minden szombatra jut majd. Az ellenfelek között egyaránt akad csoport konkurens és megye hármas partner. Egyelőre négy találkozó fix, később azonban ez még szaporodhat. A kígyósi alakulat március 6-án, Gádoroson kezdi meg a bajnokságot, egy héttel később azonban vagy pihenőt kapnak a játékosok a nagy tavaszi menetelés előtt, vagy az A-csoport szabadnapos együttesével gyakorol egyet.

– A nyáron jelentősen átalakult keretben most nem várható nagy változás, de két-három játékos visszatérhet, illetve némi kihagyás után újból csatasorba állhat – mondta el Tóth Pál, hozzátéve, hogy az elsődleges cél változatlanul a baráti közösség fenntartása lesz, amit szigorúan grassroots keretek között kívánnak elérni. – A tervezett erősítések realizálásával a csapatunk képes lesz sokkal eredményesebb idényt produkálni az őszinél, ami a tabellán is érezteti majd a jótékony hatását.

Az Újkígyós FC tervezett téli programja

Február 6., szombat, ?: Telekgerendási LSC–Újkígyós FC

Február 13., szombat, 13.00: Kardos KSK–Újkígyós FC

Február 20., szombat, 10.00: Újkígyós FC–Kondorosi TE

Február 27., szombat, ?: Köröstarcsai KSK–Újkígyós FC

Március 6., szombat, 14.30: Gádorosi LSE–Újkígyós FC (bajnoki)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában