2020.12.07. 07:41
Elhalasztják a CEV-kupa meccseket
A BRSE már korábban tájékoztatta az Európai Röplabda Szövetséget, hogy nem tudnak részt venni a nyolcaddöntőn. Végül a szervezők úgy döntöttek, hogy a CEV Kupa elmarad.
20200804 Békéscsaba BRSE első edzése Tóth Gábor vezetésével Fotó: Imre György IGY Békés Megyei Hírlap
Fotó: Imre Gyorgy
Több óvintézkedést is próbáltak bevezetni a CEV nyolcaddöntő megrendezésére. A sportolóknak a helyszínen egy óriáskarantént állítottak volna fel, ami arra hivatott, hogy a sporteseményt a világtól teljesen elkülönítve, izoláltan, a koronavírus-fertőzés esélyét minimálisra csökkentve tudjanak megrendezni.
A klub ennek ellenére úgy érezte, hogy nincsen garantálva játékosaik biztonsága, ezért hivatalos levélben tájékoztatta az Európai Röplabda Szövetséget, hogy jelen körülmények között nem tud a csapat elutazni a nyolcaddöntő helyszínére, Olaszországba. A csapatnak kedden kellene pályára lépnie Monzában, a CEV sorsolásra alapozott helyszínválasztása alapján.
A BRSE hivatalos levélben kérte a szervezőket, hogy halasszák el a megmérettetést. Erőfeszítéseiket siker koronázta, hiszen az Európai Röplabda Szövetség döntésének értelmében elhalasztják az olaszországi rendezvényt.
A CEV Kupa idei kiírásának folytatásáról zajlanak a tárgyalások, vélhetően január végén, február elején rendezik meg a következő kört, addig azonban a zöld asztal mellett és a háttérben is számos egyeztetés vár a klubvezetésre.