Labdarúgás

2020.07.26. 08:41

Lemondott a gyomaendrődiek edzője

Váratlanul lemondott pozíciójáról Kocsis Zsolt, a Gyomaendrődi FC edzője, aki öt éven keresztül irányította a helyi labdarúgókat. A zöld-fehér klub vezetése időközben az utódot is kinevezte az egyik legfiatalabb átlagéletkorú megyei csapatnál.

G. P.

– Szerda este váratlanul ért bennünket Zsolti döntése, melynek a hátterét sem indokolta – tudatta a hírt Vinkovics Attila klubelnök. – A nyári felkészülés derekán azonnal lépnünk kellett, így a felnőtt csapat irányítását Kovács Gyulára bíztuk, aki korábban vezette már a csapatot és játékosként is hosszú időn át szolgálta azt, tehát nem ismeretlen számára a közeg.

A távozó 49 esztendős szakvezető portálunk számára sem kívánta feltárni, hogy valójában mi volt a kiváltó oka a lemondásának.

– Mondhatnám azt, hogy mennyi jót és szépet hozott nekem a foci, de a vége mindig csalódás és jókora pofon lett. Szerencsére az életben van egy csodás gyerekem, akad munkám, amit még mindig szeretek, és maradt egy-két igazi barátom is, aki mellettem mindig kitartottak, ennyi pedig elég is nekem – mondta szűkszavúan Kocsis Zsolt, aki 2015-től vezette a gyomaendrődi csapatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában