kajak-kenu

2020.05.05. 12:33

Fokozatosan újranyitják a gyomai vízitelepet

A szabályok enyhítésével a gyomaendrődi Körös Kajak SE versenyzői számára is talán véget ért egy ínséges időszak, amikor a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetben még az edzések látogatását is mellőzniük kellett. A Fűzfás-zugi telepen nem teljesen állt meg teljesen az élet, az egyesület – készülvén a korlátozásokat enyhítő intézkedésekre –, igyekezett megfelelő körülményeket biztosítani az esetleges folytatásra.

G. P.

– A gyerekek már tűkön ülve várták, mikor láthatják edzőjük, Csőke Zsolt által készített új edzéstervet, mikor kapnak engedélyt a megszokott vízen való evezésre. A hétfőn életbe lépő kormányrendelet erre lehetőséget adott, a Magyar Kajak-kenu Szövetség sportegészségügyi csapata is készített ajánlást ezzel kapcsolatban – mondta Varjú Tamás elnökségi tag. – A Körös Kajak SE ezeket az irányelveket maximálisan betartva szervezi és bonyolítja le az edzéseket. Fokozatosan újranyitjuk a vízitelepet, az edzéseket kis létszámmal tartjuk meg, figyelembe véve a korcsoportokat és az online oktatás menetrendjét. A maszk viselése kötelező zárt térben, és arra kérjük őket, hogy lehetőleg ne használják az öltözőket és a beltéri konditermeket sem. A gyanús esetekben lázmérés lesz.

Varjú Marcell és Hermeczi Richárd a járvány előtt /Fotók: Körös Kajak SE/

Varjú Tamás hozzátette, hogy egyesületüknél minden feltétel adott, hogy a nehézségek ellenére ismét egy sikeres versenyszezont zárjanak.

– A tréningeket van lehetőségünk eltolni egymáshoz képest, így minden gyerek megfelelően tud edzeni úgy, hogy lehetőleg minél kevesebb társával találkozzon. A hajóparkunk – az új beszerzéseknek is köszönhetően – is megfelelő arra, hogy minden gyereknek saját kajakja, lapátja legyen, így is minimalizáljuk az esetleges fertőzésveszélyt – tette hozzá Varjú Tamás.

A Körös Kajak SE serdülő csapata

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában