labdarúgás

2020.02.10. 10:36

Új edzővel és új játékosokkal erősít az Okány

A téli időszakhoz mérten szokatlanul nagy játékosmozgás zajlik Okányban. A megyei II. osztály A-csoportjában érdekelt alakulat Pap Zsolt játékos-edző irányításával kezdte meg a felkészülést, részben a váltásnak is tulajdonítható, hogy az öltözőben jó pár hely gazdát cserélt.

G. P.

Az őszi keret tagjai közül Turcsek Szilveszter (26) és Trippon Tamás (27) a csabai vasutasoknál folytatja tovább, Barkász Benjámin (23) pedig a megye hármas méhkerékiek állományához került. További három játékos szolgálataira nem számíthat az új tréner, mivel Hajdú Bálint (28), Haszan Karim (22) és Szabó Attila (23) is úgy döntött, hogy átmenetileg felhagy a játékkal.

Féltucat kieső ember pótlása komoly kihívás a téli fizetős átigazolási időszakban, ennek ellenére az okányi klub vezetőinek sikerült megtalálniuk a helyetteseket. Az új játékosok közül négyen is Vésztőről érkeztek.

A 38 esztendős játékos-edzővel, Pap Zsolttal együtt a fiatal támadó, Fazekas József Richárd (22), a rutinos védő, Kirimi Péter (32), valamint az ugyancsak tapasztalt középpályás, Szőke Imre (36) tette át székhelyét a szomszédvárba. Amolyan „ellentételezésként”, a vasutasoktól a fiatal Vantara Viktort (19) igazolták le, míg Kopács Zsolt (29) Dobozról tért vissza egy év után. A hetedik újonc Gurmai Dániel (22) lesz, aki két év után kezdi újból a focit, utoljára a szeghalmi U19-es gárdában szerepelt.

A csapat múlt szombaton lejátszotta az első tesztmérkőzését. A füzesgyarmati műfüves pályán a Gyomaendrőddel csatázott és tartalékos felállásban egyetlen góllal alulmaradt. Szombaton Köröstarcsára látogatott (2-4) a gárda, a bajnoki főpróbát pedig február 22-én az Olimpia Szalonta vendégeként tartja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában