futsal

2020.02.16. 14:13

Győri siker született a gyulai diákolimpiai döntőn

Gyulán rendezték meg a hétvégén tizenkét csapat részvételével a IV. korcsoportos futsal diákolimpiai döntőt két helyszínen, a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban, és a Don Bosco Sportcsarnokban.

V. L.

A péntek esti megnyitón dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere köszöntötte a résztvevőket, és kívánt jó versenyzést a csapatoknak. A Magyar Diáksport Szövetség részéről, dr. Erdős Dániel ügyvezető igazgató méltatta a rendezvény fontosságát. A tornát a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) megbízásából a Békés Megyei Diáksport Egyesület szervezte. Az országos versenyre csaknem 750 csapat nevezett, a legaktívabbak a Pest (79 csapat), Borsod (73 csapat) és Szabolcs-Szatmár Bereg (59) megyei iskolák voltak. Az országos döntőbe pedig már csak a legjobb 12 csapat került, így összesen 120 fiú vett részt a háromnapos eseményen.

A két napos viadalon a győzelmet a Győri Fekete István Általános Iskola csapata szerezte meg, amely a döntőben 5–1-re nyert a felcsúti Endresz György Általános Iskola fiataljai ellen. A Békés megyét képviselő gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium együttese a hetedik helyen végzett.

Végeredmény: 1. Győri Fekete István Általános Iskola, 2. Felcsúti Endresz György Általános Iskola, 3. Debreceni Szent József Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium, 4. Budapesti Glonett Sportiskolai Általános Iskola, 5. Kisvárdai Somogyi Rezső Általános Iskola, 6. Mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium, 7. Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, 8. Tarpai Esze Tamás Általános Iskola.

Különdíjasok. A torna gólkirálya: Vingler László, Tollár Imre (Győr) és Zsilák Mátyás (Gyula) 7 góllal A legjobb kapus címet Erdélyi Benedek, a Debrecen, Szent József Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium együttesének hálóőre kapta. A diákolimpia legjobb játékosa Tóth Alex, a Gloriett Sportiskolai Általános Iskola együttesének ifjú labdarúgója lett.

A győri bajnokcsapat testnevelője Kovács Béla is elismerésben részesült.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában