Diáksport

2020.02.03. 13:57

A legaktívabb iskolák között értékelték a gyulai gimnáziumot

A legaktívabb iskolák közé sorolta a Magyar Diáksport Szövetség az Erkel Ferenc Gimnáziumot. Elismerését az intézmény a 2018–2019. tanévi Diákolimpia országos döntőin elért kimagasló eredményeiért vehette át.

V. E.

Zámori Ida igazgató elmondta, iskolájuk számára az elismerés megmutatta, hogy van értelme a pedagógiai munkának és a sportolásra való motivációnak. Hozzátette, mindehhez persze szükség van kiváló diákjaikra, illetve azon kollégáikra, akik felismerik tehetségüket és ösztönzik őket a megmérettetésre. Külön büszkeségként említette, hogy az országban a harmadik középiskolaként díjazták intézményüket, amivel számos sporttagozatos intézményt megelőztek.

Végül elmondta, legaktívabb iskola címük mindenképpen motivációt jelent számukra abban, hogy még nagyobb hangsúlyt fektessenek a tanulás mellett az egészséges életmódra. Sikerük pedig véleménye szerint nem csupán a diákoknak és tanároknak köszönhető, hanem azon szülőknek és sportegyesületeknek is, akik segítették mindennapos tevékenységüket.

A gimnázium testnevelő tanárai – Czoldánné Domokos Györgyi, Hajdu Zoltán és Forrás Imre – elmondták, sportéletüknek több összetevőből áll, a testnevelés órákon túl ugyanis vannak délutáni sportkörök, illetve különböző egyesületek is foglalkoznak tanulóikkal. Utóbbiak eredményeként nevezik őket például a Diákolimpiára is. Hozzátették, ezen belül fontos az együttműködés, hiszen pedagógusként gyakran fedeznek fel tehetségeket, akiket igyekeznek az egyesületi sport felé terelgetni, majd a nevezésekben, illetve egyes versenyekre való kíséretben segíteni. Továbbá vannak olyan sportágak, amikkel náluk ismerkednek meg a fiatalok, de olyanok is akadnak – például sí vagy tollaslabda –, amikkel az iskolában nem találkoznak, mégis versenyszintre fejlődnek benne, akár a családi síelések alkalmával.

Hozzátették, diákjaik nagy lelkesedést mutatnak a sportban és az elért eredmények mindig motiválják őket, azonban ahhoz, hogy valaki egy országos döntőbe bejusson, bizony kemény munkára van szükség. Éppen ezért nagy büszkeség számukra, hogy iskolájuk létszámához, illetve ahhoz képest, hogy nem sporttagozatos intézményük, mégis a legaktívabb Diákolimpiai nevezők között díjazták őket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában