Röplabda

2019.07.11. 08:55

Más szintet képviselnek az olaszok

Nem sikerült a bravúr, Olaszország győzött a döntőbe jutásért a magyar egyetemi válogatott ellen a 30. Nyári Universiadén, így a mieink a bronzéremért szállhatnak harcba Nápolyban.

Gajdács Pál

Olaszország–Magyarország 3:0 (15, 16, 16)

Magyarország: Villám L. 2, Zólyomi 2, Németh A. 10, Kiss G. 9, Gyimes 7, Bleicher. Cs.: Tóth F. (liberó), Cicic 1, Vezsenyi, Villám Cs.

Szövetségi edző: Leiszt Máté.

Az eddigiektől eltérően kissé megilletődötten kezdte csapatunk az elődöntőt. Az első négy pont az olaszoké volt, majd ezt követően is növelni tudták a különbséget, amely a végén volt már 13 pont is, ám a mieink négy szettlabdát is hárítani tudtak, így végül 25:15 lett az első játszma vége.

A 2. szettben a magyarok nem csak hogy nem hagyták leszakítani magukat, de még a vezetést is átvették. Tíz–tíz után megint az olaszok percei következtek, ismét sikerült meglépniük és végül 25:16-ra ezt a szettet is nyerték.

Bár a 3. felvonás elején még a vezetést is sikerült megszerezni, 4:3 után pillanatok alatt 9:3-ra léptek meg a hazaiak, s a mieink megint csak az eredmény után futottak, nem sok sikerrel. Egyszer még sikerült feljönni három pontra, de aztán megint elléptek az olaszok és végül ezt a játszmát is megnyerték, 25:16-ra.

A mérkőzésen szerepet kapott Cicic Marija, a Békéscsabai RSE feladója, aki egy pontot szerzett.

Az olasz röplabda más szintet képvisel még, ami ki is jött a két csapat találkozóján, ám már az is fantasztikus teljesítmény, hogy idáig eljutottak a magyar lányok. Bármi is lesz a vége, így is minden idők legjobb Universiade-helyezését érte el a női csapat, hiszen eddig az 1965-ös budapesti 5. hely volt a legjobb. Nápolyban pedig még akár a bronz is összejöhet, ha pénteken sikerül győzni Japán ellen.

A találkozót a fisu.tv közvetíti.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában