Sáfár László ismét a megyébe látogatott

Az A.J.K.A. szervezet nagy tekintélyű vezetője, Sensei Sáfár László IX. danos mester nem először vezetett tábort a megyeszékhelyen. A kiváló harcművész, aki nemrégiben kapta meg Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkártól a Bay Béla díjat a karate magyarországi és nemzetközi terjesztésérét, ismét szívesen vállalkozott egy kis beszélgetésre.

– Sensei Sáfár László nem először tart edzést Békéscsabán, de először a vívócsarnokban. Hogyan tetszett az új helyszín?

– Nagyon régen voltam ilyen tökéletes helyen. A padlózata csodálatos, senkinek nem jött le a talpáról a bőr, nem úgy, mint legutóbb Kaliforniában. Fontos dolog ez, mert az edzések nehezek, s ha rosszak a körülmények, az csak tovább nehezíti. S ez a mostani egy nagyon kemény edzőtábor volt. Remélem, ettől kezdve mindig ide jövünk majd.

– Az utolsó edzés végén, a rövid értékelésnél elégedettnek tűnt...

– Nagyon régen tartottunk ilyen kemény edzőtábort. A hatvanas években ilyen keményen edzettünk együtt a japánokkal. Kíváncsi voltam arra, hogy mire képesek most a magyarok. Amit most láttam, az nagyon „feldobott”, ahogyan ezek a versenyzők edzettek, példaértékű. Fájt már a lábuk a sok rúgástól, és senki nem ment el, nem hagyta el az edzést, az utolsó pillanatig hajtottak. Mindent kiadtak magukból, így végződött a tábor.

– Köztudomású hogy Ön aprólékosan megtervezi az edzéseit. Amit tervezett, sikerült mindent átadnia a lelkes csapatnak, vagy még szeretett volna valamit oktatni?

– Megcsináltunk mindent. Amit terveztem, elosztottam öt részre, hiszen öt edzést tartottam. Elméleti előadásokat is beiktattam, képekkel, elmagyaráztam az edzés előtt, hogy mit fogunk csinálni. Sokkal könnyebben tanulnak úgy a harcosok, ha tudják, mit, és miért csinálnak.

– Hány klubból vettek részt a szemináriumon?

– Nagykanizsa, Gyula, Debrecen, Szeged, Békéscsaba, az ország minden része képviselve volt, ötven körüli létszámmal, s jó páran már edzősködnek is.

– Nekem újdonságnak számítottak azok a botok, amivel páros gyakorlatokat végeztek...

– Amikor mozdulunk, akkor egy gravitációs középpontban mozogsz, de amikor egy karate állásban mozogsz, akkor az nehezebb. Ez a bot kényszerít arra, hogy vidd előre ezt a bizonyos gravitációs középpontot. Már hatvan éve (!) alkalmazzuk. Itt újdonságnak számít.

– Három éve azt ígérte, hogy rendszeresen jönnek ősszel Békéscsabára edzőtábort tartani, s ez úgy látszik, meg is valósul. Jövő évben is így várható? Egy tábor a nyáron Gyulán, egy ősszel Békéscsabán?

– A nyári gyulai tábor egy nemzetközi tábor, az őszi pedig a magyar szövetség tábora.

– A tábor elején az edzéstartókat maximalistának tartotta, akik többet mozognak gyakran, mint a tanítványok. Most a végére változtak valamit?

– Teljesen! Minden nap végén megbeszéltük a napi eseményeket, ezzel zártuk a napot. Nem a tanítványok előtt, de elemeztük az edzéstartást. A tábor végére egyre jobb lett. Látja a végére én is elfáradtam, de a technikákat be kell mutatni. Ha nem tudja bemutatni a mester, akkor hogy oktatja majd a tanítványoknak?

– Nyolcvanhárom éves, és hihetetlen energiával dolgozik. Mi tartja Önben a lelket?

– Az, hogy fiatalokkal dolgozhatok. Ő miattuk vagyok fiatal. Nem érzem ezt a nyolcvanhárom évet. Utazok, dolgozok, Németországban tartottam szemináriumot két hete, az USA-ban voltam nemrég, és ugyanezeket a két órás edzéseket vezettem. Hiszek a karatéban, nagyon hasznos az emberiségnek. A karatét oktatók legyenek jól felkészültek, értsék, amit tanítanak, nagy a felelősségük.