Kajak-kenu

2018.06.18. 10:41

Kós két számban indulhat a vébén

Az ifjúsági korosztály legjobb honi kajak-kenusai péntektől vasárnapig Szolnokon válogatóztak. A tét az Európa- és világbajnoki szereplés jogának megszerzése volt, idén rendhagyó módon ugyanis egyetlen összevetés dönti el, hogy kik képviselhetik hazánkat a világversenyeken.

G.P.

Már megírtuk, hogy az első napon K-4 500 m-en simán nyert a szarvasi Opavszky Márk és Grivalszki Tamás, valamint a Szendy Maximilián (MTK), Pálfi Máté (UTE) alkotta négyes és K-1 1000 m-en a szarvasi Kós Benedek is.

A számok győztesei indulhatnak a plovdivi világbajnokságon, a második helyezettek pedig a kontinens-viadalon ölthetnek címeres mezt, amennyiben nem tagjai a vébé-csapatnak.

Szombaton Grivalszki Tamás K-1 200 méteren nagy versenyben 6. helyen ért célba, csupán tizedekkel maradt el a győztestől. Vasárnap Kós Benedek megnyerte a félkilométeres számot is, így ő két távon indulhat Bulgáriában. Klubtársa, Opavszky Márk első éves ifjúsági versenyzőként harmadikként ért célba ugyanitt.

– Beni ötszázon nagyon jól kapta el a rajtot, hajszálnyit visszavett a táv közepén, az utolsó kétszázra viszont tempót tudott váltani, és az ezres befutóhoz hasonlóan, egy hajóhosszal nyerte a távot. Dicséretes Márk dobogós pozíciója is, hiszen eredményesen „hadakozott” az idősebbekkel, huszáros hajrával ért be harmadikként – mondta Nyerges Attila a szarvasi fiúk edzője. A srácok kis pihenő után elkezdik a vébére való felkészülést. Két hetet töltenek idehaza, majd a többiekkel Dunavarsányban készülnek tovább. A fiúk végig az edzőjük irányításával végezhetik a munkát, mivel Nyerges Attilát felkérték a keret felkészítésére.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában