vívás

2018.05.23. 09:49

Magyar Kupa-győztes a békéscsabai női párbajtőrcsapat

A békéscsabai Alföld Vívó Akadémia női párbajtőrözői nyerték az első ízben kiírt Magyar Kupa felnőtt versenysorozatot.

G. P.

dav

A négy fordulóból álló megmérettetés utolsó állomását a tatai edzőtábor termében rendezték. A 13 csapatot felvonultató mezőnyben a csabaiak a 8-as táblán kezdtek, rögtön a bajnokság visszavágójaként, a hazai csapat ellen, melyben az Európa-bajnokok, Kun Anna és Büki Lili mellett az öttusázó világbajnok Kovács Sarolta vívott. A harmadik asszótól magukhoz ragadták a vezetést a lányok, és biztosan győztek. A BVSC ellen hullámzó teljesítményt nyújtva az utolsó asszóra egyetlen találat előnnyel fordult az AVA.

Szabó Réka a junior világbajnoki bronzérmes Borsody Emmával szemben próbálta megtartani az előnyt, ami nem sikerült. Maradt a bronzérem lehetősége. Az öttusázó Földházi Zsófiával megerősített érdi csapat volt az ellenfél. A csabaiak folyamatosan növelve előnyüket, magabiztosan győztek, s állhattak fel a dobogó harmadik fokára.

Az AVA volt az egyetlen csapat, amely mind a négy versenyen a dobogón végzett, s az összesítésben meggyőző fölénnyel lett az 1. Magyar Kupa győztese.

Az egyéni verseny az idény utolsó válogatója volt a felnőtt Európa-, és világbajnokságra. Kissé döcögős kezdés után a csabaiak mind a négy versenyzője továbbjutott a csoportkörből.

A táblán Dékány Kinga és Kazár Dóra rögtön összekerült, végül Kinga győzött. Petri Renátát pedig a rendkívül motivált honvédos Fekete búcsúztatta. Szabó Réka ugyanakkor könnyedén jutott túl ellenfelén. A következő körben Dékány Kinga Budai Dorinával találta magát szembe. A kiélezett asszó 5:5 után hosszabbításban dőlt el, a döntő találatot Kinga érte el. Szabó Réka ebben a körben is nagy különbségű győzelmet aratott.

Beküldött fotók

A 8 közé jutásért Dékány Fekete Laurán próbált bosszút állni a Petri Renátáért. Ellenfele sokáig vezetett, de a csabai lány megfordította a mérkőzést és bejutott a döntőbe. Szabó Réka a honvédos Muharit verte 15:12-re így két csabai is bejutott a nyolcas döntőbe.

Kinga újabb szoros asszót vívott a tatai Büki Lilivel, a befejezés a hazai fiatalnak sikerült, aki aztán meglepetésre, újra legyőzte Szász-Kovács Emesét és megnyerte a versenyt. Réka viszont debreceni riválisán, Mihály Katán is túljutott, Szász-Kovács Emese legyőzése viszont még nem sikerült. Réka bronzérmes lett, s ezzel biztos tagja lett a nyári világversenyeken résztvevő felnőtt válogatottnak. Kinga nyolcadik helyezése pedig már a jövő évi ranglistára ad értékes pontokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában