Séta

2022.11.24. 20:16

A Szegedi Kis István Református Intézmény nyomába eredtek Békésen

Első alkalommal rendezték meg a Szegedi Kis István Református Intézmény nyomában című emlékező sétát csütörtökön délután Békésen. A szép számú résztvevő ezzel emléket állított az intézmény évfordulóinak.

Papp Gábor, [email protected]

A szép számú résztvevő a felvonulással emléket állított az intézmény évfordulóinak

Fotó: Bencsik Ádám

A fáklyákkal is kísért séta a közelmúltban átadott Csillagfürt Református Óvodától indult, ahol Kicska László intézményi lelkipásztor köszöntötte a megjelenteket. Mint kiemelte, intézményük idén 470 éves, a mintegy egy órán tartó sétán pedig az elmúlt három évtizedre emlékeztek. 

Molnár Máté vezető lelkész elmondta, a programot első ízben hívták életre, de ahogy fogalmazott, a jó reménység szerint az esemény szokássá válik majd.

– 2022 különleges évnek számít – tette hozzá. – Egyrészt, mert intézményünk 1552-re datálja alakulását, egészen pontosan 470 éve, hogy a református hit szerinti szabadságban, „életstílusban” kezdődhetett meg a fiatalság tanítása, formálása, építése településünkön. Amit 470 évvel ezelőtt Szegedi Kis István elkezdett, azt református pedagógusok, lelkészek, presbiterek és a békési emberek igyekeztek folytatni évszázadokon át, akik mindig a szívükön viselték a Szegedi Kis István iskola sorsát.

Hozzátette, különleges év 2022 azért is, mert harminc esztendeje, hogy egy kötelező kisebb kitérő után ismét egyházi fenntartásba kerülhetett az iskolájuk, visszakerült oda, ahol született, ahol létrejött; református kezekbe. Kiemelte, tíz évvel ezelőtt fontos mérföldkőhöz érkezett a Szegedi, bővülhetett óvodával, alsó és felső tagozattal, mely által a gyerekek a kezdeti szárnybontogatástól kezdődően egészen az érettségiig hitben és biztonságban tudtak felnőni, így formálódott és formálódhatott személyiségük, hitük, emberségük egy olyan világban, amelyre talán egyre kevesebb figyelmet szentelnek.

– 470, 30 és 10. Amikor elindulunk az óvodától a gimnázium felé, tegyük azt hálaadással. Úgy, mint akik részesei lehetnek egy olyan, lassan félévezredes történelemnek, amely ki tudná mennyi diák életének volt szerves és meghatározó része – indította el a sétát Molnár Máté.

Az út során a résztvevők hallottak a tíz évvel ezelőtt történt bővülésről és a harminc évvel ezelőtti hazatalálásról is. 

– Amikor pedig most a reményteljes jövőre kell, hogy tekintsünk, akkor nézzünk az új óvodaépületre, hiszen az a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Technikum, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium reményteljes jövőjét vetíti elénk – tette hozzá.

A mécsesek kiosztása után a csapat közösen átsétált az intézmény Szánthó Albert utcai telephelyére, ahol ünnepi beszédet mondott Katona Gyula esperes a volt Karacs Teréz iskolarész átvételére emlékezve. Innen a gimnázium épületéhez vonultak, ahol Beszterczey András esperes ünnepi beszéde következett felidézve az 1992-es és 1994-es fenntartóváltást az általános iskola és a gimnázium tekintetében. A megemlékezést közös mécsesgyújtás zárta, amiket a gimnázium udvarán helyeztek el.

 

 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában