BÉKÉSCSABA - galériával

2021.11.05. 16:54

Vándorlegény kiállítás nyílt a megyei könyvtárban

Megnyílt a XIV. Vándorlegény Országos Gyermek és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat dél-alföldi fordulójának kiállítása pénteken Békéscsabán, a megyei könyvtárban.

V. N.

20211105 Békéscsaba Vándorlegény kiállítás a Békés Megyei Könyvtárba Imre György IGY Békés Megyei Hírlap

Fotó: Imre Gyorgy

– A pályázatra a régióból és a Vajdaságból 12 alkotóközösség és 19 egyéni alkotó 268 pályamunkája érkezett hozzánk. Ezek közül a szakmai zsűri a kiállításra 192 alkotást javasolt, amelyekből 125 megy majd tovább jövőre nyíló országos kiállításra – ismertette Kocsis Klára, az egyesület vezetőségi tagja.

Közel kétszáz alkotás kapott helyet a kiállításon /Fotó: Imre György/

Pál Miklósné, az egyesület elnöke a megnyitón köszönetet mondott a gyerekeknek, hogy alkotásaikon keresztül tovább őrzik a népi kultúrát. Egyúttal megköszönte azoknak a szervezeteknek, szakkörvezetőknek, valamint a népművészeti egyesület tagjainak a munkáját, akik nélkül nem születhettek volna meg a kiállításon látható művek.

Szegedi Balázs, a megyei közgyűlés elnöke kiemelte: közösséget csak értékalapon lehet szervezni. – A néphagyományok és a népművészetek pedig az egyik legnagyobb és legértékesebb szelete ennek – hangsúlyozta.

A megnyitó végén a legszebb alkotásokat oklevéllel és ajándékutalvánnyal díjazták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában