Békéscsaba, galériával

2021.09.08. 17:14

Pénteken mutatják be a Kakukkfészek című előadást a Jókai színházban

Újabb bemutatóra készül a Jókai színház. A csabai társulat ezúttal egy elmegyógyintézetbe viszi nézőit. Ken Kesey, Száll a kakukk fészkére című regénye 1962-ben jelent meg, majd a következő évben megszületett a színpadi változata is, Miloš Forman filmje óta pedig sokakban nyomott hagyott McMurphy története. A különleges párharcot bemutató darabot pénteken láthatja először a nagyközönség.

Vágvölgyi Nóra

20210907 Békéscsaba Kakukkfészek előadás próbája a Jókai Színházban fotó Bencsik Ádám Békés Megyei Hírlap

Fotó: Bencsik_Adam

Ken Kesey, Száll a kakukk fészkére című regénye alapján írt színdarabot Pataki András, Jászai Mari-díjas rendező hozta el a csabai színpadra. Az elmegyógyintézetben játszódó előadás egy régi kulturális épületben, egy funkcióját vesztett kolostor falain belül kapott helyet. Ebben az intézetben Ratched nővér (Kovács Edit, Jászai Mari-díjas) nyájas modora ellenére is félelmetes manipulátor. A régi betegek, akik egyébként is küzdenek félelmeikkel, frusztrációikkal, már meg sem próbálnak ellenállni, önként mondanak le jogaikról.

– Nagyon nehéz megfejteni ezt a nőt, mert nem látjuk őt a civil életben, csak munka közben. Így az intézetbeli cselekvésekben kell megtalálni a jellemét, mozgatórugóját. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy egy sérült lelkű ember, és ezzel a sérült lelkével került be az elmegyógyintézetbe. Ahol olyan emberekkel találkozik, akik alkalmat adnak neki arra, hogy átvegye felettük a hatalmat – avatott be minket Kovács Edit, Jászai Mari-díjas színművész.

Ebbe a dermedt miliőbe robban be McMurphy (Csomós Lajos), hogy letöltse öt hónapnyi szabadságvesztését, mert korábbi helyén – kötekedő természete miatt – pszichés betegnek gondolták. Azt reméli, egy kórházban könnyebben átvészeli ezt az időt, és életigenlése felpezsdíti majd az osztályt.

Mint megtudtuk, a pandémia miatt a tervezettnél jóval több idő jutott a színészeknek a cseppet sem könnyű darabra való felkészülésre.

– Januárban volt az olvasópróbánk, akkor egy hétig foglalkoztunk a darabbal, utána a pandémia miatt két-három hónapig le kellett állnunk. Ez alatt az idő alatt, megtanultam a szöveget, átolvastam az eredeti könyvet, utánaolvastam a történetnek, szereplőknek és persze megnéztem a filmet is, amit még a gimiben láttam. Emlékszem, akkoriban nagyon lenyűgözött a film. A tökéletes alakítások, a jól megírt figurák, és persze Jack Nicolson, aki egyszerűen zseniális színész – mesélte a McMurphyt alakító színész.

Csomós Lajos mellett, Czitor Attila is feltűnik a darabban, aki Billy a tragikus sorsú fiatal bőrébe bújt. Ő, mivel elmondása alapján sok hasonlóság nincs benne és az általa megformált figurában, először igyekezett felkutatni magában azokat a rejtett értékeket, tulajdonságokat, amelyek a szereplőt meghatározzák. – Billy dadog, ami ad egy ritmust, egy idegállapotot a karakternek. És persze a közeg, a többi szereplő is segít átadni magam a szerepnek – osztotta meg velünk a színész.

Hozzátette, Pataki András rendező szerint is igazi csapatmunkát kíván a darab. – Közösen alkottuk meg a figurákat és a szituációkat. Ez egy közös munka, hiszen egymásra vagyunk utalva, a férfiak, az ápoltak, úgymond a nyáj, a Kovács Edit által alakított nővér pedig az ellenpólus, a pásztor. Ide érkezik meg McMurphy, hogy felpezsdítse az intézet életét – részletezte.

De vajon közösséget tud-e kovácsolni egy kisstílű bűnöző a maguktól is elidegenedett betegekből? Győzni tud-e McMurphy majdnem örök optimizmusa, a közösség erejébe vetett hite, vagy törvényszerű, hogy el kell buknia a világ agyafúrt gonoszságával szemben? Mindez kiderül pénteken este a darab főbemutatóján.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában