Várszínház

2020.11.02. 07:47

Izgalmas előadások érkeznek Gyulára

A Gyulai Várszínház, a vírushelyzetre vonatkozó szabályok betartásával, novemberben is izgalmas előadásokkal várja a közönséget – tudtuk meg dr. Elek Tibor igazgatótól.

P. G.

A Határátlépések, a Tünetegyüttes – reality a pincében, a Garázsbanda és a Valami csajok című darabok különböző műfajúak, különböző korosztályokat szólítanak meg, de egyaránt az elgondolkodtató, igényes szórakozásra kínálnak alkalmat.

Augusztus végén a Hamlettel zárult a Várszínház előző évada /Archív fotó: Kiss Zoltán/

Az első, a korábbi, november 10-i időpont helyett már november 3-án látható Határátlépések az Orlai produkció előadása. Az aktuális és humoros előadás a színészek (Péter Kata, Mészáros Máté, Ötvös András, Schruff Milán) személyes történeteiből építkezik.

A társulati tagok mellett ezúttal is Dömötör András az egyik szerző, és ő maga rendezte az előadást. Jegyek még korlátozott számban kaphatók, és a színház kéri, hogy lehetőség szerint interneten, a jegy.hu-n keresztül előre vásárolják meg azokat.

Ezek is érdekelhetik