Összefoglaló

2024.06.10. 20:55

A nap legfontosabb hírei egy helyen – 2024. június 10.

A hétfő sem telt eseménytelenül Békésben; nézzük mi-mindenről írtunk 2024. június 10-én.

Beol.hu

Ismét elhoztuk a leglényegesebb híreket

Unokája ölte meg a veszprémi nagymamát, Ausztriában fogták el. Egy nap sem telt bele és el is kapták a kegyetlen unokát.

Borzalom: ötméteres piton nyelt le egy nőt. A nő holttestét végül egészben találták meg a felhasított pitonban.

Gyilkossággal fenyegetőzött a szőnyegárus, Gyulán is egy idős nőt rabolt ki. A román férfi tavaly április 4-én délelőtt Gyulán, a Szegedi Kiss István utcában odament egy éppen hazaérkező idős, mozgásában korlátozott nőhöz. Azt mondta neki, hogy Törökországban a földrengés során megsemmisült az üzlete, de az árukészlet egy részét sikerült megmenteni, és a szőnyegeket magyar nyugdíjasoknak akarja ajándékozni. Hiába mondta a nő, hogy neki nem kell ajándék, az idegen a nyomában maradt, és három szőnyeggel a kezében betolakodott a lakásába. Ott már százezreket követelt az ajándékért, és azzal fenyegetőzött, hogy ha nem kap pénzt vagy aranyat, megfojtja az asszonyt. 

Megsérült a munkás, aki tüzet akart oltani Békés és Tarhos között. 

A Magyar Honvédség ötven katonával segíti az árvízi védekezést Körmenden.

Mutatjuk, kik képviselik a következő öt évben hazánkat az Európai Parlamentben. A Fidesz–KDNP és a Tisza Párt listáján kívül ketten tudták még megugrani az ötszázalékos küszöböt – számol be róla a Magyar Nemzet.

Itt a lista a leendő polgármesterekről. Békés vármegye 75 településén közel kétszáz polgármesterjelölt szállt ringbe. Voltak olyan települések, ahol a lényegi kérdések korábban eldőltek azzal, hogy csak egy jelölt indult a választáson, viszont akadtak olyanok is, ahol öt, hat, sőt hét jelölt mérettette meg magát.

Tizenhat településen alakult ki szavazategyenlőség a polgármesterjelöltek között, így ezeken a településeken feltehetően időközi választást kell tartani – derül ki a Nemzeti Választási Iroda hétfői adataiból. A helyi választási bizottságok hétfőn állapítják meg a polgármester- és képviselő-választások eredményét – írja az MTI.

Samsungja van? Őrizze meg az irányítást a mobilja felett! A Galaxy készülékek Biztonsági és adatvédelmi felülete, a Samsung Find alkalmazás és a Fejlett intelligencia beállítások szabad kezet adnak az irányításban a felhasználóknak.

A nemzeti park büszkesége a gyógy- és fűszernövénykertje. A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontjának udvarán tizenkét évvel ezelőtt alakították ki az „Illatvarázs” gyógy- és fűszernövénykertet.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában