5-ös járat

2024.05.19. 10:44

Bálint József: legyen több buszmegálló Mezőmegyeren

Több buszmegállóra lenne szükség Mezőmegyeren, meg kellene toldani az 5-ös járat nyomvonalát – ismertette Bálint József, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselőjelöltje.

Licska Balázs

A Facebook-oldalán arról írt, hogy az 5-ös járat – amely összeköti Mezőmegyert és Békéscsaba belvárosát – évtizedek óta ugyanazon a nyomvonalon közlekedik. Az idő azonban eljárt a régi tervek alapján meghatározott útvonal felett, hiszen Mezőmegyer is fejlődik, kiépült. 

Bálint József szerint néhány kilométerrel meg kell toldani az 5-ös járat nyomvonalát. Fotó: Bálint József Facebook-oldala

Vannak olyan mezőmegyeriek, akiknek komoly távolságot kell gyalog megtenniük a három buszmegálló valamelyikéhez – magyarázta. Bálint József úgy véli, hogy foglalkozni kell ezzel az üggyel, ezzel a problémával.

Szerinte megoldás lehetne az, ha néhány kilométerrel megtoldanák az 5-ös járatot, újabb megállók kiépítésével minőségi változást hozhatnának Mezőmegyer tömegközlekedésébe. Így a városrész távolabbi területein élők is kényelmesen, rövid idő alatt elérnék a buszmegállókat. 

Bálint József ismertette, hogy a nyomvonalra immár született is terv, viszont azt a mezőmegyeriek mellett az úthálózat tulajdonosaival, közlekedési szakemberekkel együtt öntik majd végleges formába.

 

 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában