Fejlesztés

2024.05.25. 06:55

Gyalogos és kerékpáros övezetté minősítették a szarvasi Várkertet

A Várkert, vagyis a Kacsa-tó környezetének közlekedési szabályairól, valamint egyéb ismereteiről számoltak be Szarvason.

Vásári Erzsébet

A Várkertnél tartottak csütörtökön sajtótájékoztatót, mégpedig a Kacsa-tó rekonstrukciós projekt állásáról. Medvegy Zoltán útügyi referens a Várkerten belüli közlekedéssel kapcsolatban elmondta, három fő bejárata van a megújult területnek, mindegyik nagykapuval ellátott. Az egyik közülük a Bolza Pál sétánynál található, a másik a Vasút utca végén, a harmadik pedig az Üdülő sétány felőli. Ezeken kívül van még két úgynevezett acélajtós bejárat, a Bolza sétány mellett, illetve a Strand utcánál, a régi játszótér mellett. Hangsúlyozta: a legfontosabb szabály a közlekedésben az, hogy a terület gyalogos és kerékpáros övezetté lett minősítve, tehát semmilyen gépjárművel nem lehet behajtani a Várkert területére. Kivétel ez alól a rendezvények időszaka, amikor engedéllyel be lehet hajtani például a kirakodás idejére.

Medvegy Zoltán, Parczen Benedek és Aszódi Éva ismertették a Várkert szabályait
Fotó: Fabó János

Medvegy Zoltán végül hangsúlyozta, hogy a nagykapuk teljes egészében nem lesznek bezárva, csupán a fél kapuszárig, hiszen közterületről van szó. A teljes bezárás csupán abban az esetben lép érvénybe, amikor rendezvény lesz, és az szükségessé teszi.

Parczen Benedek, a KOMÉP Kft. főkertésze elmondta, hogy a Várkert területére érkezők egy közel 8000 négyzetméteres zöldterület rekonstrukciót láthatnak, amelynek keretében többek között 3500 darab cserjét, illetve 26 darab új fát ültettek el. Ezentúl a teljes területet öntözőrendszerrel látták el. Ismertette: a Kacsa-tó partján három mólót építettek. Hangsúlyozta azonban, hogy a tóban fürdeni tilos, a mólók tehát nem fürdésre kijelölt terek. Hozzátette, az utcabútorokban, a játszóeszközökben és az építményekben okozott, nem rendeltetésszerű használatból eredő károkért maguk a károkozók felelősek. Az ilyen eseteket a teljes területre kihelyezett kamerarendszerrel tudják rögzíteni, illetve szükség esetén ennek alapján vonják felelősségre a károkozókat.

Aszódi Éva osztályvezető ismertette, hogy a fent említett közlekedési és fürdőzési szabályok ellenőrzése, illetve a Várkert területén lévő létesítmények – rendezvényház, játszótér, játszóeszközök, illetve a padok – használatának folyamatos figyelése céljából térfigyelő rendszert építenek ki, amely a jelenlegi állás szerint a régieken túl 15 új, korszerű, éjjellátó kamerát tartalmaz. Hozzátette, hogy a korábbi kamerák kihelyezésére a folyamatos mosdókat érintő és mosdók környéki rongálás miatt volt szükség, a kiegészítéssel pedig az új objektumokat igyekeznek megvédeni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában