Három hét türelem

2024.04.08. 13:07

Indul a külterületi utak fejlesztése Sarkadon

Öt külterületi önkormányzati utat korszerűsítenek Sarkadon. A tervek szerint áprilisban zajlanak a munkálatok, és ebben az időszakban az érintett szakaszokat nem lehet használni.

Licska Balázs

Öt külterületi önkormányzati út korszerűsítésére pályázott eredményesen Sarkad: két utat aszfaltoznak, valamint három földutat újítanak fel – közölték az önkormányzat Facebook-oldalán, ahol egy térképet is közzétettek, hogy pontosan mely utakat érinti a nagyszabású beruházás. 

aszfaltozás, Sarkad, fejlesztés
Két utat aszfaltoznak, három földutat pedig felújítanak. Illusztráció: Shutterstock

A tervek szerint áprilisban megkezdődik az úgynevezett Villanytelepi és Olajos utak aszfaltozása. 

A 0540/2, a 0212 és a 0529 helyrajzi számú földutak érintett szakaszainak felújítása szintén elrajtol áprilisban, ami egy hét építést és két hét utógondozást jelent, tehát összességében három hétig nem lehet használni az érintett utakat.

A földutak rendbe tétele során a szükséges bozót- és cserjeirtás után 20 centiméter vastag cementtel stabilizált alapréteget készítenek, majd az út felületét profilozzák. Ezután a felújított utat a kivitelező két hétig utókezeli. Ezért a gazdákat arra kérték, hogy a mezőgazdasági munkákat az ő érdeküket szolgáló beruházás kivitelezéséhez igazítsák. 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában