Legyűrtük a disznót Boxival: 300 kilós ártánnyal kellett megküzdeni Kondoroson

Egy jó böllért keresek! Már tettem volna le a mobilt, hogy téves hívás, amikor leesett, ez Bova Gyuri barátom. Együtt jártunk általánosba Kondoroson, barátságunk azóta is örök. Kiderült, egy 300 kilós ártánnyal kell megvívnunk a csatát az élelemért. A végén mi győztünk, de nem volt könnyű eljutni a végeredményig a disznótorban. Ha jól emlékszem, lett hurka, kolbász, májas, húsok a füstre, no, és tepertő.

Nyemcsok László

A hús csak jött és jött, Zsjak Lajos és Gyuri barátom nagyon szurkolt az asztalnál

Csak szúrópálinkát ne igyál! Így indított útnak az asszony egy köténnyel és egy kék, műanyag otthonkával, amikor Bova Gyuri barátomékhoz autóztam a minap Kondorosra. Szombat reggel volt, és amikor odaértem, azt hittem, hogy mindenhonnan hízóvísítást hallok. Ez volt gyermekkorom emléke, küzdött a mi disznónk, és másoké is a közelben. Most azonban sokkoltunk, tehát betartottam az asszony kérését, szúrót nem, csak sokkolópálinkát ittam, a szúrás ugyanis ezután jött.

Hol van már az, amikor az ólból hárman-négyen rángattuk ki kötéllel a disznótorra ítélt hízót, lebirkóztuk az udvaron, aztán nyakon szúrta a főböllér. Míg ittuk a szúrópálinkát, átgyalogolt a sertés a szomszédba, onnan kellett visszahozni.

Nos, Gyuriéknál a sokkolós vágás ellenére is lefolyt a vér, így nem maradhatott el a hagyományos hagymás vér sem reggelire, az asszonyoknak köszönhetően. Sajnos, Gyuri édesanyja és húga sem lehetett ott már az idei disznótoron, mindketten tavaly hunytak el. Gyuri édesapja három és fél évvel ezelőtt. Miközben ettem a hagymás vért, eszembe jutottak a haluskanapok a kondorosi Napsugárban, a Bova család együtt készítette a brindzás, a túrós és a káposztás haluskát.

Harci felszerelésben nekiestem a hízónak

A reggeli után, harci felszerelésemet felvéve, ami lényegében egy éles kést jelentett, nekiestem a hízónak. Mármint annak belőle, ami elém került, és kolbásznak kellett felvágni. Hatott a „kezdjük felvágni a húst” stampedli, mert röpke öt perc alatt már kötözni kellett az egyik ujjamat. Nem volt nagy sérülés, de megtanultam: vagy dolgozik, vagy pálinkázik az ember. Bár az utóbbit szívesebben választottam volna, de azért a többieket sem lehetett cserbenhagyni.

– Mindenből kolbász lesz – adta ki az utasítást a házigazda. Azonnal letettem a kapusznyikát, vagyis a káposztás lepényt, amit még a reggeliről csempésztem ki. Nehogy már miattam legyen káposztás a kolbász már akkor, amikor még el sem készült.

Ki mit tud, és mit csinál? Egyeztetés az asztalnál: Boxi, Viktor, kis Gyuri, Zsjak Lajos és a házigazda Gyuri

Szépen hangzott, hogy mindenből kolbász legyen, de azt hittem, itt a vég. Azt a rengeteg húst feldarabolni… Utána viszont láttam, változik a koncepció. Csak maradt fehérpecsenye rántani, oldalas sütni, csülök és szalonna sózásra, sonka húsvétra, több „sertésalkatrész” – a körömtől a fülig – pörköltnek.

Ott álltunk az asztalnál Boxival – akiről majd külön szólok –, Faragó Viktorral, Gyuri fiával, ifjabb Gyurival és Zsjak Lajos barátommal, akivel hajdanán még együtt kezdtünk citerázni Kondoroson. Ő azóta helyi érték a citerazenekarnak köszönhetően, az én hangszerem, sajnos, ott porosodik valahol anyukám padlásán.

No, de vissza a lényegre, a betyár nagy asztalon végig kiterítve a ledarált hús, be kéne fűszerezni, aztán átgyúrni kolbásznak. Nem tudtam elmenekülni, pedig megpróbáltam. Amikor éppen leléptem volna, megjött Kozsuch Jani, Gyuri sógora, a tavaly elhunyt Ildi férje. Örült, hogy megyek kezet mosni, és megkért hamar jöjjek vissza, mert gyúrni kell a kolbászhúst, amihez hozta a fűszereket. Hozta, és csak hozta. Só, fokhagyma, kömény, és természetesen őrölt fűszerpaprika. Utóbbit nem kellett messziről hozni, mert a házigazda készítette elő.

– Háztól vettem a csöves pirospaprikát, én szárítottam meg, majd daráltam le – ecsetelte Gyuri barátom. – A fokhagymából is helyit választottam, tavaszi kell a kolbászba. A bél mellett a sónak ment fel legjobban az ára, még jó, hogy Kondoroson csak 1,8 dekát teszünk egy kiló húshoz. Hallottam, hogy Csabán 2,2 sóval is készítik a kolbászt.

Mintha csak a nagyanyámat láttam volna

Kozsuch Jani mérte a fűszereket, majd rakta a kolbászhúsra, mi pedig gyúrtuk. Azt mondják az öregek, hogy addig kell gyúrni a kolbászhúst, amíg feldobva, nem tapad a plafonhoz. Egyszerűbb megoldást választottunk, amikor már nem ragadt a tenyerünkhöz, késznek mondtuk. Jani azonban kóstolt. Mintha csak nagyanyámat láttam volna, ahogy ízlelgeti a nyers kolbászhúst Kondoroson, a kiskonyhai gyúróasztalnál.

– Fiúk, kell még bele egy kis csípős paprika – mondta Jani. Ettől féltünk, eddig szerettük Janit. Beletett egy-két marékkal a csípősből, mi meg gyúrhattuk újra az egészet. Eljutottunk oda is, hogy már semmihez nem tapadt a kolbászhús, csak a bélhez. Kuláréba töltöttük a javát. Ebben marad ugyanis legtovább szaftos a vastagkolbász.

Ez a kép adja vissza leghűbben a történteket: csak én dolgoztam

Közben jöttek az asszonyok: a szármához kolbászhús kell, a pecsenyesütéshez tarja, az orjaleveshez csont, no, és mikor lesz már végre hurka? Pedig a feleségem ott sem volt.

A töltés, és a bél tartása, hogy megfelelően kemény legyen a kolbász, de ne durranjon ki a bél, külön művészet. Ezt is Kozsuch Jani művész úrnak köszönhettük, én maradtam az elkészült darabok rúdra akasztásánál. Van az a mondás, hogy több nap, mint kolbász, de itt megtanultam, van olyan is, hogy több kolbász, mint rúd. Mondjuk, ez a jobbik eset, szereztem is kintről pár rudat.

Megúsztam tíz ujjal a disznótort

És itt újra összefutottam Boxival. A KOTE meghatározó futballistája volt, de hogy ez milyen ráhatással van a zsírsütésére, arról fogalmam sincs. Mindenesetre olyat tett, ami nagyanyámnál kivágta volna a biztosítékot. A hájat tette az üst aljára zsiradéknak. Nagyanyám a reggeli vér mellett a hájra vigyázott a legjobban, abból készületek a hájas kiflijei, lekvárral, mákkal vagy dióval töltve. Nálunk egy kis zsírt tettek a töpörtyű alá, hogy oda ne kapjon. Boxival, vagyis Ladnyik Janival átbeszéltük azt is, hogy itt biztosan nem lesz annyi szurkoló, mint hajdanán egy-egy KOTE-meccsen. A csapat a mindene volt, a szurkolók nagyon szerették. Szerintem legalább olyan jól futballozott, mint ahogy zsírt sütött.

Sok helyen disznósajtot, cigánykát készítenek a kolbásztöltés után, levezetésként. Nálunk ez elmaradt, viszont töltöttünk a hurka mellett májast. Szerintem finom lehetett, ugyanis amikor Gyuri barátom másnap hozta a kóstolót, mire én feleszméltem, már nem maradt belőle. A szármából azonban igen, azóta is többször melegítettem. Mert azt mondják, jobb a szerelemnél, ez ugyanis felmelegítve az igazi. No, erre mondaná Varga Pál kondorosi kovácsmester – ha kalapál –, hogy ilyen a birkapörkölt is. A lányom még erre is tromfolna, körmös pacal, ahogy a szarvasi Régimódiban főzték.

Mielőtt belegabalyodnék mondandómba, jött értem este az asszony. Nem volt citeraest, csak Boxi sütötte még mindig a zsírt, és mesélte, hogy Kondoroson egykoron megőrültek a fociért. Csak jöttek és jöttek a nevek Pljesovszki Miska bácsitól Kunáig, egészen Janis Janiig. Jöttek volna tovább is a nevek és a sztorik, de vigyázni kellett, hogy a zsír oda ne kapjon. Legalább 50 kilóról volt szó, és a töpörtyűt is ropogós héjjal, de nem odakapva szeretjük. Ahogy Boxi mondta, szottyanósan olyan, mintha szalonnát enne az ember, kis zsírban átsütve.

Az átmeneti sebkötözés ellenére megúsztam tíz ujjal a disznótort. Pedig a kondorosi Hosszú soron nagyapáméknál azt beszélték, nincs az a böllér, akinek megvan mind a tíz ujja a kezén. Ma már azonban szinte a mesterséges intelligencia darálja a húst, neki semmi baja nem lehet. Ha ott volt Gyuriéknál is, nem vettem észre. Ha csak nem Áginak hívták, és a feleségemnek adta ki magát.