Verseny

2024.02.10. 17:54

Kilenc iskola biológiából felkészült diákjai érkeztek Orosházára

Izgatott versenyzőkkel, kísérő hozzátartozókkal és szaktanárokkal telt meg Orosházán a Táncsics gimnázium Kaáli Tehetségműhely terme pénteken délután. Ekkor rendezték meg a térségi biológiaversenyt. 35 versenyző, hetedikes, nyolcadikos diákok érkeztek a városba.

Csete Ilona

A tájékoztató után külön feladatlapot kapott a két korosztály. A szerző felvételei

A nagy múltú térségi biológiaversenyre kilenc iskolából érkeztek tanulók. A Táncsics kisgimnazistái mellett a Vörösmarty és a Székács iskolák diákjai, valamint hat környező település, Tótkomlós, Kondoros, Nagyszénás, Nagymágocs, Kaszaper és idén először Medgyesegyháza versenyzői várták a feladatlapok kiosztását.

A verseny az idei tanévben része az Oktatási Hivatal bázisintézményi programjának. A programon rész vett Zabagloné Váradi Margit mesterpedagógus szaktanácsadó, aki a javítás ideje alatt interaktív foglalkozást tartott a versenyzők számára.

A gimnázium igazgatója, Árusné Erős Krisztina köszöntötte és biztatta sikeres részvételre a megjelenteket. A hetedikesek és a nyolcadikosok külön-külön feladatlapot töltöttek ki. Hazai és a távoli tájak élővilágán túl, a globális környezeti problémákon át, egészen az emberi szervezetig sok témakörben idézték fel tudásukat, ismereteiket.

A versenyben résztvevők emléklapot, az 1-6. helyezettek oklevelet és könyvjutalmat is kaptak.

Eredmények:

7. évfolyam: 1. Csőke Botond (Orosháza, Vörösmarty iskola), 2. Valyuch Villő (Medgyesegyháza), 3. Alzubi Maryam (Orosháza, Táncsics gimnázium), Kiss Anna (Orosháza, Vörösmarty iskola), Klimaj Maja (Kondoros), 4. Kiss Jázmin (Orosháza, Vörösmarty iskola), 5. Hajdu Nárcisz (Kondoros), 6. Csicsely Gréta (Kondoros).

8. évfolyamon: 1. Szendi Milán (Orosháza, Székács iskola), 2. Varga Dorina (Orosháza, Vörösmarty iskola), 3. Vannai Lívia (Orosháza, Táncsics gimnázium), 4. Zamba Inez (Nagyszénás), 5. Szloszjár Csaba (Orosháza, Vörösmarty iskola), 6. Tímár Lea (Kondoros).

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában